Connect with us

Hírek

Ötödik tanév kezdődött a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban

Szeptember elsején immár ötödik alkalommal kezdte a tanévet a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ünnepélyes tanévnyitó istentisztelettel, harmadik alkalommal az Újtemplomban.

Nagy örömünkre egyre jobban megtelnek a padsorok, hiszen tavalyhoz képest ismét nőtt a létszám, 92 új diák kezdi meg tanulmányait az iskolában. Ők már nem ismeretlenként érkeztek ezen a reggelen, mivel a három előző napot is együtt töltötték egy vidám programokkal teli gólyatáborban.

Az első nap mégis ünnep az iskolában. A zászlót követve valamennyi tanuló átvonult a templomba, ahol Pápai-Tóth Orsolya iskolalelkész szolgálatával kezdődött az istentisztelet. Rendhagyó módon az idén nem kellett új iskolalelkészt avatni, mint a korábbi években, amit örömmel vettünk tudomásul.

Az istentiszteletet követően az énekkar vidám, poharas dalával kezdődött az iskolai ünnepség. A vendégek köszöntése után egy szép verssel üdvözöltük a tanévet. Lázár Zsolt esperes úr és Babák Mihály polgármester úr kedves szavakkal ismerte el az iskola munkáját, és kívánt minden jót az előttünk álló tanévre.

A műsor legizgalmasabb momentuma az iskolai zenekar fellépése volt, akik két dallal próbálták feloldani a nyár és az iskola közötti nehéz perceket. Remek előadásban volt részünk.

Feladat ebben a tanévben is lesz bőven, ami az igazgatói köszöntőből ki is derült. De örülni is van minek, hiszen a nyár folyamán tovább szépült az iskola, az Önkormányzat és a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával. Sikeres érettségi vizsgaidőszak áll mögöttünk, remek eredmények születtek röplabdában, sárkányhajóban, kajakban, több kitüntetést vehettek át az iskola tanulói és dolgozói.

A tanévnyitót követően az iskolában osztályfőnöki órák keretében kezdődött a tanév. A tanulók egy része kicselezve a tanévkezdést, megnyújtja a nyári szünetet, hiszen a tanévnyitót követően 31 tanuló és két pedagógus indult testvériskolánkba, a németországi Wittlichbe.

Nekik jó utat, a többieknek jó tanévkezdést kívánunk!

Kitajkáné Szántai Mária

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Holle 60 (Fotó: Babák Zoltán) Holle 60 (Fotó: Babák Zoltán)

Hatvanadik előadásához érkezett Holle anyó

Cervinus Teátrum

Túl a rájátszás 2. fordulóján

Hírek

Örökség serleg elismerésben részesültek a csabacsűdi Kispacsirták

Csabacsűd

Lesz ez majd jobb

Békésszentandrás

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2016. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Kategóriák

Friss

Connect