in , ,

Új helyre költözött az iskolatörténeti kiállítás

A Szarvasi Járásbíróság bővítése miatt kellett elköltöznie az iskolatörténeti kiállításnak, amely eddig a régi tanodai épületben kapott helyet. Befogadó helyszíne a SZIE Tessedik Sámuel Könyvtára lett, ahol méretes vitrinekbe és jól szemügyre vehető polcokra került a mintegy 90 éves gyűjtemény.

– A gyűjtemény teljesen spontán módon jött létre – mesél a felhalmozott anyagról dr. Szitó János. Nagy érték, amelynek jelentőségét még magunk sem tudtuk felmérni, hiszen nincs feldolgozva. Pl. szarvasi gazdák kezéből előkerült könyvek, amiből annak idején elsajátították a szakmát, az akkori diákéletet jellemző életképek és fotók alkotják a kollekciót. Azt szeretnénk, hogy később azok is lássák mindezt, akik a jövőben az iskola hallgatói lesznek.

A megjelenteket dr. Futó Zoltán, a SZIE GAEK megbízott dékánja köszöntötte. Utalt gróf Széchenyi István szavaira, mely szerint egy nemzet nagysága a kiművelt emberfőkben rejlik. Ebből építkezve követni kell a tessediki modellt, vagyis olyan tudást, ismereteket átadni a hallgatóknak, mellyel korszerű tudnak lenni. A legfontosabbnak ma is a tudásalapú oktatást tartja, ami versenyképes diplomához juttatja a fiatalokat. Hozzátette, a Tessedik Öreggazdász Egyesület munkája példaértékű, mivel tagjai kiemelten formában ápolják a múlt örökségét.

Gyulavári András, az egyesület elnöke elmondta, a szervezet 2007-ben alakult. Taglétszámuk akkor 30 fő volt, jelenleg pedig 100 fő körül mozog, akik az ország különböző pontjain élnek. Tevékenységének két fő alappillére van: a hagyományápolás és az Agrártörténeti füzetek kiadása. Ez utóbbi jövőre eléri az ötvenedik számot. Lapjai többek között egykori diákok és tanárok életútját tartalmazzák, de olykor a jelen eseményeit is megörökítik.

Molnárné Pető Beáta könyvtárvezető az egyesület és a könyvtár szoros együttműködésébe vezette be a hallgatóságot, dr. Szitó János pedig a helyi agrároktatás történetét ismertette. Dr. Molitorisz Pál szemezgetett az egyesület kiadványaiból, melyek között kiemelt helyet kap a legutóbbi, Csabai Kálmán szarvasi fényképalbuma címmel.

– Csabai Kálmán az első igazgatója az 1927-ben indult Középfokú Gazdasági Tanintézetnek – tájékoztat a kiadvány apropójáról. Közel 10 évig dolgozott itt. Az ő ideje alatt alakult ki az iskola tanterve, idevonzotta a tudós tanárokat, rövid időn belül nagy tekintélyre tett szert, kialakultak a gyakorlati részek és felépültek a tanári lakások. Kutattuk az életét, de nem nagyon tudtuk megírni, mert csak a tanintézet értesítőben voltak rá rövid utalások. Mígnem Szitó Jani barátom felfedezett egy miskolci, Csabai Kálmán nevű embert, aki 1956-ben díjat kapott. Kiderült, hogy a fia, megszereztük a címét, és innentől elindult a folyamat. Az életrajz végül megszületett, de hiányos maradt. A rokonok által ismert bikazugi fényképalbumnak ugyanis nyoma veszett. Évek teltek el, amikor a meny jelentkezett, hogy előkerült az album. Ezt a kb. 150 képet tematizáltuk, és időrendbe állítottuk a néhány hónapja megjelent kötetben.

A helytörténész szerint a megfakult képek nem csupán a kor szellemiségét tükrözik, de az emberekről és az oktatásról is lenyomatul szolgálnak. Az ismeretek mellett ugyanis emberséget, identitástudatot is tanultak, és szoros kapcsolatot ápoltak az intézmény oktatóival.

Az előadásokat követően a folyamatosan bővülő kiállítás hivatalosan is megnyitotta a kapuit. A gyűjtők a közeljövőben szeretnék rendszerezni ezt az időszakot, ill. abban bíznak, hogy a tematikus anyag egy szeletkéje majdan oktatási anyagként is funkcionálhat.

Vélemény, hozzászólás?

Nyolcszáz adagnyi ételt osztottak a máltaiak Teréz anya tiszteletére

Rejtőzködő kincseink: Négy vajdás csapat jutott be a protestáns középiskolák országos versenyének döntőjébe