Emléktáblát kapott Bankó Sándor, a szarvasi kézilabda megteremtője

20160924-IMG_5306

17-11-nél szeretettel köszöntött Szenes János minden sportbarátot, akik a Szarvasi NKC–Csorvási SK szünetében kifáradtak az Alkotmány utcai sportcsarnok bejárata elé, hogy egy emléktábla avatás keretében megemlékezzenek Bankó Sándorra, a szarvasi kézilabda megteremtőjére.

“A kézilabda szarvasi története kereken nyolcvan évvel ezelőtt kezdődött”, emlékezett vissza az esemény szónoka. 1936-ban szerezte meg a kézilabda sport szabálykönyvének hatodik kiadását az akkor 28 éves Bankó Sándor, aki munkáját tekintve a járási hivatal fiatal tisztviselője volt. Ebből teremtette meg a a szarvasi kézilabda alapjait.

Szenes János történeteket elelevenített fel az első bitumenes pálya környékéről, amikor a tömeg még ellepte a környéket. Már 1936-ban pályára léptek a Törökszentmiklós együttese ellen, akkor még nagy pályán. Bankó Sándor fáradhatatlanságának köszönhetően 1941-ben már egyszerre volt leány- és fiúcsapata is Szarvasnak.

Edzői sikereinek koronája az 1948-as NB II-es győzelem volt, amivel bejutott az ország legjobb 16 csapata közé a Szarvasi Vasas SC. Akkor anyagiak híján nem indulhattak el az NB I-ben. Edzősködésének befejezése után az egyesület intézője volt. “Fél évszázadon keresztül szolgálta a szarvasi sport ügyét”, méltatta Szenes János, akinek a tiszteletére állították az emléket.

– A tiszteletreméltó és nemes ötlet, amely a veterán kézisek első találkozóján 2009-ben fehér asztal mellett született, ma itt köbevésett jellé érik. Azt gondolom, ha Sanyi bácsi most egy égi pálya kispadjáról lát minket, elégedett lehet… az eredménnyel mindenképpen, mert él és fejlődik a szarvasi kézilabda – jelentette ki Szenes János.

Az emléktáblát Bankó Sándor unokája, Kettinger Ottó, és az 48-as NBII-es bajnokcsapat tagja, Kugyela György leplezte le. Abból a csapatból Mezőtúron él még Gutyan János is, derítette ki Szenes János.

Kettinger Ottó meghatottsággal szólt az eseményről, és emlékezett vissza gyerekkorára, amikor esténként, még villanyfényben Sanyi bácsival, aki nekik csak Tati volt, kimentek az Árpád mögötti aszfaltozott pályára edzésre, mérkőzésekre.

– Jól esik a szívünknek, hogy így a szívébe zárta a város Sanyi bácsit, Tatinkat – köszönte meg a család nevében Kettinger Ottó.

Bankó Sándor 70 évesen, 1978-ban halt meg. Hamvai feleségével Győrben nyugszanak, de emlékezete Szarvason mind a mai napig él.