Lőkösháza elleni győzelmével a negyedik helyre ugrott a Hunyadi

Virág Imre első gólja

A 18. percben Koppányi Péter beadta a vendégek térfelének közepén üresen hagyott területre a labdát, amiből Virág Imre gólt szerzett. 1–0. Az ünneplésre megérkezett Sajben Gábor, aki csak ennyit mondott megerősítésként a fiatal csatárnak: “Látod! Ennyi. El kell találni az üres térfelet!”.

A 30. percben ismét Öpi kapott egy újabb labdát. Pont úgy ahogy a bő tíz perccel azelőtt, de most Kurta Lajos jól helyezkedett. Szerencsétlenségére a labda a mezőnybe pattant róla, ahol Lós István érkezett, akinek sikerült annyira belekotornia a labdába, hogy az az ismét vetődő lőkösházi kapus kezei között átcsússzon, és a kapu felé csorogjon. Kurta kapus még erre is rástartolt, de a gólt már nem tudta megakadályozni. A labda éppen átgurult a vonalon. 2–0.

A 38. percben a lőkösházi Puporka Elemér fejében volt a szépítés. Légrádi Attilának más dolga sem volt, mint nézni és reménykedni. Szerencsére a felső kapufa mentett.

A második félidő 15. percében ismét Öpi volt eredményes. Ezzel a góllal egyben beállította a mérkőzés végeredményét is. A győzelemmel a Hunyadi a 9. helyről a 4-re jött fel úgy, hogy egy körrel kevesebbet játszottak az élbolynál. Szombaton 15 órától a Hunyadi a 16 ponttal élen álló Békési FC otthonában mérkőzik a pontokért.

Békésszentandrási HMSE – Lőkösháza KSK 3–0 (2–0)

Hunyadi: Légrádi Attila, Nagy István, Kovács Norbert, Borgulya János, Lovas Attila, Virág Imre (80’ Dernovics Tamás), Sajben Gábor, Bódai Nándor, Rácz Attila, Lós István, Koppányi Péter (88’ Kozák Balázs)

Kispad: Varga László vezetőedző, cserék: Polyák Pál, Kiss Tibor, Péter Géza