in ,

Nyeremény- és információözön az Autómentes Napon

Lezárultak az Európai Mobilitási Hét programjai Szarvason. A településen szeptember 16-22. között minden napra jutott egy megmozdulás, amikbe összességében több mint félezer embert sikerült bevonni. A környezettudatos közlekedést népszerűsítő eseménysorozat csütörtökön Autómentes Nappal zárult. A megszokottól eltérően helyszínül a Szarvasi Városi Könyvtár szolgált, ahol többek között előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és sportbemutatóval várták az érdeklődőket.

– Régóta terveztük a kapcsolódást, mégis egy véletlen lehetőség kapcsán valósulhatott meg – árulja el a rendhagyó színtérről Baginé Tóth Erika könyvtárvezető. Párhuzamosan ugyanis ez a témája az EU-s középiskolás rendezvényünknek is. A Békés Megyei Könyvtár Europe Direct pontja évek óta támogatja könyvtárunkat. Korábban az Európai Unióval kapcsolatos tudásunkat mérhettük fel egy-egy vetélkedő során, az elmúlt évben azonban újítottunk, és egy „mini workshopot” hoztunk létre. Ezen keresztül a helyi középiskolások mutathatják be prezentációikat, a mai napon pl. a környezettudatos közlekedésre vonatkozóan.

Kiegészítésül a tanulók ötletes, őszi dekorációkkal felturbózott biciklikkel érkeztek, amelyek az előcsarnokban fogadták a látogatókat.

Elsőként Babák Mihály polgármester köszöntötte megjelenteket. Kiemelte, hazánk dobogós helyen áll a csatlakozó országok sorában. Ausztria 523 településsel vezeti a sort, másodikként Spanyolország – 450 település – mutat példát, Magyarország pedig 214 települést tudott idén mozgósítani. Ez egyébként előrelépés a tavalyi évhez képest is, amikor 183 település mondott igent a kezdeményezésre.

Az esemény leginkább várt pillanataként kisorsolták a felajánlott kerékpárokat, és számos ajándékcsomag is gazdára talált. A városszépítő akcióban való részvételéért Sonkoly Balázs vihetett haza egy új bringát a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete felajánlásából, Tóth-Rigler Annamáriát pedig a véradásért jutalmazták egy kétkerekűvel.

– Határozott céllal indultam el vért adni: szeretnék egy új biciklit – mondja kitörő örömmel a szerencsés pedagógus. 8-10 éve csak bringával közlekedek, és már kezdett rozsdásodni, ezért nagyon jól jött ez a nyeremény.

Kakuk Csaba környezetvédelmi szakmérnök a közlekedés jelenlegi helyzetébe és fejlesztési irányaiba vezette be a hallgatóságot. Rámutatott, az ökológiai lábnyom mérete egyre nagyobb, az ember már most másfélszer annyi erőforrást használ fel, mint amennyit a Föld biztosítani tud.

– A legmegdöbbentőbb az a tény, hogy ezek a technológiák régóta rendelkezésre állnak, de mégsem használjuk ki őket eléggé. Szerencsére kedvező folyamatok is megindultak, mint pl. hogy a magyar állam 21%-os támogatást biztosít elektromos autók vásárlásához, a Magyar Posta pedig  újra dolgozik elektromos autókkal. Vagyis ez lesz a jövő, és ha ez bekövetkezik, teljesen átalakulhat az életminőségünk – foglalja össze a legfontosabb összefüggéseket.

Krivik Vikor főszervező sikeresnek értékelte a sorozatot, hiszen minden évben valamivel többen vesznek részt rajta. A legfőbb mérőszámot azonban kétség kívül az jelentené, ha a lakosság nemcsak ilyenkor, hanem a mindennapokban is autó helyett a kerékpárt választaná.

Vélemény, hozzászólás?

Virág Imre első gólja

Lőkösháza elleni győzelmével a negyedik helyre ugrott a Hunyadi

Kijózanító vereség