in , , ,

Kis nebulóink nagy küzdelme

Ragyogó napsütés, remek hangulat, több, mint 100 versenyző- így rajtolt az I. Szarvasi Nebuló Kupa Sárkányhajó Verseny.

Bátor legénységek kavarták fel a Körös vizét 2016. szeptember 23- án az egyre nagyobb egyesületi taglétszámmal bíró és nemzetközi versenyeken is szép sikereket elérő szarvasi Körös Dragon SE által megrendezett versenyen. A megmérettetés előtt minden nevező csapat gyakorlási lehetőséget kapott, kipróbálhatták a hajóba szállást, a lapátfogást, az együtt evezés szépségeit. A kupán nebuló-középiskolás, és kisdiák-általános iskolás kategóriában csaptak össze a legénységek.

A sportágra jellemző indítási vezényszavak után 200 méteres távot kellett teljesíteniük a vegyes összeállítású, fiúkból és lányokból álló csapatoknak, akik nem csupán egymással mérkőztek meg, hanem az idővel is. Nagy küzdelmek után Kisdiák kategóriában iskolánk 7. évfolyamos legénysége harmadikként, 8. évfolyamos legénysége másodikként zárta a napot.

A szervezők a verseny hangulatát tovább fokozták, hisz a sportágban igazi különlegességgel bíró versenyszámmal, a váltóversennyel zárták a kupát. Ebben a számban az egy csapatból kiállított legénységek két egymással szemben lévő hajóban ülnek. Az első hajó miután megtette a 200 métert, egy váltóbotot ad át a szemben álló hajó kormányosának, akik ekkor kezdhetnek a táv megtételéhez. Ez a szám versenyen kívül zajlott, mégis nagy élményt nyújtott a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt.

A szervezők célja a programmal, hogy a gyerekek már általános iskolás korban testközelből megismerkedhessenek a sportág szépségeivel, s a benne rejlő sikerekkel.

Városunk sárkányhajósai gondolnak még a diákokra a tanév során, hiszen a téli, medencés és a tavaszi sárkányhajó versenyükre is nagy szeretettel várják a nebulókat!

Kriska Zsuzsa pedagógus

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Vélemény, hozzászólás?

Muzsikával búcsúztatta a nyarat a Szarvasi Kamarazenekar

Egyre kevesebb népmesét ismernek a gyerekek