in ,

A negyedik Csernátoni burrogtatón jártunk

Botladozó szervezés után úgy döntöttem, hogy mint a Szarvasi Veteránjármű Baráti Kör támogató tagja Terhes Györggyel és Rimavecz Mihály tényleges taggal elmegyünk a Kovászna megyei Csernátra  ( 610 km ), a Haszmann Muzeumba és részt veszünk a gépek felvonulás napra történő felkészítésében. Az ehhez szükséges tájékoztatót a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, veterángép gyűjtő, a felkészítés vezetője adta meg. Telefonon elmondta mi lesz a feladatunk, milyen szerszámokat és eszközöket vigyünk. A múzeumról, skanzenről, az értékes gyűjteményről és a felvonulásról a két alábbi írás részletesen beszámol, de én mint mezőgazdasági géptervező mérnök nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy részletesen, egy gépész szemszögéből írjak a három csodálatos napról.

Csütörtökön reggel 7 kor volt a reggeli ( itthoni 6 óra ). Első feladat egy vízszintes tengelyű stabil gép ( 1. kép, 2. kép ) beindítása volt, ami a korábbi fesztiválon működött. Bizony most nem akart beindulni, hiába tekertük a lendítő kerekét. Gyenge volt a szikra, vélelmezhető volt, hogy ez nagy nyomáson már nem elegendő. Próbálgatással rájöttünk, hogy a mágnes-elektromos gyújtószerkezet ( 3. kép ) csak akkor fog rendesen dolgozni, ha a kitérése a maximális és intenzíven „csap” vissza. A körhagyóra szerelt kitérítő cseréjével és átalakításával, a csapókar módosításával intenzív szikrát kaptunk. Mégse indult. Csernus Mihállyal ( Szarvas ) közösen beállítottuk a gyújtást, ami igen abnormális helyen ( ¼ utógyújtás ) biztosította a gép folyamatos működését.

A többiek sem tétlenkedtek. A szarvasi születésű Borgulya Gábor autószerelő ( Gyál ), Rávágyi János és Tóth Béla Zsolt ( Albertirsa ) és Sándor István ( Szentkirály ) egy totál rozsdás Fordson traktort ( 4. kép, 5. kép ) szedtek miszlikre, tisztogattak ki, csiszoltak meg és bezsírozva ismételten összeszereltek a jövő évi beindítás előkészítése érdekében. A négy hengerből a dugókat akácfa tuskóval és nagykalapáccsal verték ki. A művelet végén a mindenütt ott szorgoskodó 11 éves Bagoly Zalán könnyedén átforgatta a motor kurbliját ( persze gyújtógyertyák nélkül ). Zalán hosszú csőrű olajozójával ( mint Chaplin) járta végig a szerelés, vagy működés közbeni gépeket és szorgalmasan olajozott. A harmadik és negyedik csapat ( Lévay Sándor, Gyetván Róbert ( Gyöngyös ), Kádár Zoltán és Molnár Pál ( Mezőkövesd ) és Csernus Mihály ( Szarvas ) egy gyönyörű Langen & Wolf stabil gépet  ( 6. kép ), valamint egy négyhengeres McCormick gépet indítottak be ( 7. kép ). Ez utóbbi hajtotta a cséplőgépet.

Következő feladatunk egy román gyártmányú függőleges elrendezésű gép beindítása volt ( 8. kép ). A háttérben a másik csapat egy kisebb gépet próbál. A múzeum főgépésze Haszmann Lajos ( Tóni ) ( 9. kép ) rendszeresen biztató tanácsokkal látott el mindenkit ( .. ez múlt évben már működött, … az könnyen indult ) ami reményt adott a sikeres beindításhoz. A román motorral meggyűlt a bajunk ( 10. kép ), szívószelepet kellett becsiszolni, mert hatalmasakat durrogott vissza a karburátor felé és folyton bezabált. Tóni ötletére egy másik géppel ékszíjon keresztül megforgattuk, de így sem indult.  Csernus Mihály ( Szarvas ) a gyújtást kezdte állítgatni és végül eltalálta a beállítást, a gép könnyedén indult. Közben elkészült a negyedik stabil gép is. ( 11. kép ) Meg kell jegyezzem, hogy ezek a muzeális értékű gépekhez nagy figyelem szükséges, mert szinte minden fontos mozgó elemnek saját olajadagolója van, amit indításkor meg kell nyitni, leálláskor el kell zárni, az olajozó nyílásokat rendszeresen fel kell tölteni, a kezdetleges ( vagy ideiglenes ) vízhűtő rendszert fel kell tölteni, a víz hőmérsékletét ( kézzel ) figyelni kell.  ( 12. kép )

A rendezvény napjára az összes mozgásképes gép és négy stabil gép pöccenésre indult. Hogy a közönség lásson egy kis szerelést, Lévay Sándor csapatunkat beállította a kiállított gőzgép szétszereléséhez. Ez a gép ha megfelel majd a biztonsági feltételeknek ( utrahangos falvastagság mérés ) jövőre be lesz fűtve és meg fogja hajtani a mögötte lévő cséplőgépet. A módszer már bejáródott : szétszedni, megtisztítani, beolajozni, zsírozni, összeszerelni. ( 13. kép ) Természetesen a közönség ezt is érdeklődéssel szemlélte. A burrogtatás napján azonnali csődületet lehetett kiváltani egy-egy gép beindításával és ezzel folyamatosan „visszaélve” igyekeztünk az érdeklődést fenntartani.

Van még mit csinálni, van olyan különleges gép, aminek minden alkatrésze rendelkezésre áll, de több napos munkát igényel a beindítása. Ezért lesz egy tavaszi felkészítő hét, amire reméljük kis csapatunk ismét részt vehet.

Kozma Ákos ( Békésszentandrás )

2016.szept.17.

Az eseményről itt és itt olvashat még.

Vélemény, hozzászólás?

Szabados-Tóth Ilona és Kulcsár Kristóf

Leánykérés családi hangversenybe csomagolva

A nyílt utcán lehetett beiratkozni a Szarvasi Városi Könyvtárba