in , , ,

Öt csapat nevezése mellett zajlott le az I. Nebuló kupa Szarvason

Öt csapat nevezett a szarvasi Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület által szeptember 23-án rendezett első diák sárkányhajó versenyre. A helyi egyesület célja, hogy minél több fiatallal megismertesse a sárkányhajózást, ezért kettő kategóriában lehetett nevezni.

Kisdiák kupa: Általános Iskolások számára (legalább 4 lánynak ülni kell a hajóban)
Nebuló kupa: Közép iskolások számára (legalább 6 lánynak ülni kell a hajóban)

A testnevelő tanárok összeállították a legénységet, míg a sárkányhajó egyesület képviselői közül került ki a kettő kormányos.

A diákok rövid bemelegítés után vágtak neki a cca 200 méteres távnak. A kisdiákoknál minden csapat megküzdött a többiekkel, míg az idősebbeknél a két legénység kétszer küzdött meg egymással, és az idő eredményeket összeadva született meg a végső eredmény. Több futamban is fej-fej mellett haladtak a hajók, kis különbséggel értek célba. Több iskola diákjai a hídról, a partról illetve a vizi színház színpadjáról buzdította iskolatársaikat.

A verseny 2 szakaszból állt. Az első szakaszban a rajtvonaltól a célvonalig kellett teljesíteni a verseny távot az egymás ellen versengő hajóban ülő legénységeknek. A második szakaszban- próbaképpen- egy váltóversenyben küzdöttek a csapatok az idővel. Egy legénység kettébontva ült a két hajóba. Az egyik fél a rajtvonaltól evezett a célvonalig. A kormányosuk kezében egy váltóbot volt, amit átadott a másik fél kormányosának, aki abban a pillanatban indította a saját legénységét, akik legjobb tudásuk szerint eveztek a célig. Minden egység idejét a versenybírók feljegyezték, sorba rendezték és egy mini eredmény hirdetés kapcsán kihirdették az eredményt. Ez természetesen nem számított bele a hagyományos kettőszáz méteres verseny végeredményébe.

Ezen a napon az alábbi végeredmény alakult ki:

Kisdiák kupa:
1. Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Óvoda
2. Benka Gyula Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda 8. osztály
3. Benka Gyula Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda 7. osztály

Nebuló kupa:
1. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
2. GYSZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Váltó:
1 Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
2 GYSZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma
3 Benka Gyula Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda 7. osztály
4 Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Óvoda
5 Benka Gyula Evangélikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda 8. osztály

A résztvevő csapatok kapitányaival egyeztetve úgy tervezzük, hogy a következő Nebuló kupát az iskolai tanév végére tervezi a Körös Dragon SE.
A versenyben segítségünkre volt: Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar, Szarvasi Kajak-Kenu Club, Szeparé Kávézó és Étterem

Szitó Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Babák Mihály és Baginé Tóth Erika

Könyvtári hét az olvasás és a retro jegyében

M44: Egy hónap múlva alapkőletétel