in , ,

A Bánki tavon jártak a Körös Dragon SE sárkányhajósai

A Bánki tavon rendezte meg a Dunai Sárkányok Vác és a Magyar Sárkányhajó Szövetség az idei év utolsó, idényzáró versenyét. A szarvasi sárkányhajó egyesület kettő csapattal képviseltette magát.

A versenynapot az U-18-as csapat kezdte 200 méteren. Szabadidős kategóriában indultak, mert külön 18 év alattiaknak nem lett kiírva versenyszám. Az első futam még ködben zajlott, de később szépen kitisztult a tó környéke. A fiatalok az előfutamot nyerve a döntőbe jutottak, ahol az idősebb, rutinosabb csapatok ellen már kevésnek bizonyult a fiatalos lendület, így is az előkelő harmadik helyen zártak.

Később még várt rájuk egy megmérettetés, ahol szintén 200 méteren, de egy főiskolás amatőr csapatoknak kiírt versenyben, aranyérmet zsebelhettek be a szarvasi sárkány ifjak.

Felnőtt csapatunk is bemutatkozott 200 méteren. Itt 4 csapat küzdött a helyezésekért, ahol kettő futam összesített eredménye alapján a második helyen zárt.

Délután a hosszú távú versenyszámokra került sor. Itt is az U-18 csapat kezdte a versengést. 2000 méteren szintén a szabadidős kategóriában második helyen zárt az egész mezőnyben legfiatalabb csapat.

Felnőtt csapatunknak nehéz dolga volt, hiszen kettő csapat is a futamban többszörös nemzetközi bajnok sárkányhajózásban. Így papírforma szerű eredmény született 5000 méteren, hiszen a Römi egység illetve a Dunai Sárkányok után a harmadik helyen ért célba a Körös Dragon csapata.

Szép idényt zárt a Körös Dragon csapata. Kettő éve működik az egyesület, több versenyen is okozott meglepetést a többi sárkányhajó egyesület számára.

U-18 csapat versenyen résztvevő tagjai: Jelen Ákos, Kozma Márk, Molnár Gergő, Gubucz Gábor, Seres László, Uhljar Janka, Papp Alexandra, Haluska Mirabel, Csatári Zoltán, Kovács Panna, Gazsó Hanna, Czesznak Nikolett, Petrás Rebeka, Gruner Benedek, Lajtos Krisztina, Vágó Zénó, Medvegy Zalán, Erdős Norbert, Markovics Ábel, Oborzil Anna.

Néhány szarvasi evezős számára csak vasárnap ért véget a szezon! A Dunai Sárkányok Vác több éve hirdeti meg az „Ördögi kör” elnevezésű hosszú távú versenyét. A Szentendrei szigetkerülés távja 66,6 km. Az öt szarvasi legény abban a hajóban evezett, amely végül a legjobb – 6 óra 5 perces – idővel megnyerte a versenyt, melynek szlogenje nem véletlenül: “Gyere el, garantáltan fájni fog!”

20161011-sarkany

A hosszú távú verseny szarvasi résztvevői: Détár Előd, Détár Levente, Szirony Zsolt, Nyerges Miklós és Szitó Szabolcs.

Szitó Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Pályázat a gyermekek környezettudatos nevelésének támogatására

Rendkívüli közgyűlés – az értékelési szempontrendszer módosítását kezdeményezték a képviselők