Connect with us

Csabacsűd

Harminc év után újra éled a színház Csabacsűdön

Az emlékek szerint a ’80-as években volt utoljára színházi előadás Csabacsűdön. Az utóbbi évtizedekben a Művelődési Ház legfőképp más jellegű kulturális eseményeknek volt színtere: az állami ünnep, iskolai és óvodai rendezvény, bál, disco és civil kezdeményezés is színesítette a programkínálatot, ellenben időközben az egyik elsődleges funkciót jelentő színházi előadás elmaradt. A Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat gondolt egy nagyot, és egy hirtelen ötlettől vezérelve újra humorral és kacagással tölti meg a nagytermet.

– Tavalyi évben Gerendásra kapott az önkormányzatunk meghívót, a Charley nénje előadásra. S bár a művelődési házunk elég jól kihasznált, rögtön az volt az első gondolatom, hogy a színház hiányzik. A darab is nagyon tetszett, úgy éreztem, hogy egy művelődési ház életében az az igazi, amikor színházi előadással töltik meg. A színtársulat vezetőjével még aznap beszéltem, aki nyitottnak mutatkoztak a fellépéssel kapcsolatban – számol be az előzményekről Válkovszki Mihály, a kisebbségi önkormányzat elnöke.

A diószegi Hahota színjátszó csoport 1993-ban alakult, akkor még általános és középiskolás diákokból. Az első időszakban kabaréműsorokat, dalesteket és zenés műsorokat valósítottak meg. 2004-ben a csoport műfajt váltott, és egy háromfelvonásos zenés vígjátékot mutattak be, Isten véled édes Piroskám címmel. A sikeren felbuzdulva egy másik zenés darabot, a Mona Marie mosolyát is megtanulták, két éve pedig a Charley nénje című zenés vígjátékra esett a választásuk.

– Jelenleg mintegy 20 taggal működünk. Természetesen voltak kisebb-nagyobb változások, de az 5-6 fős mag a kezdetektől változatlan. Nagyon örültünk a megkeresésnek. A testvértelepüléseken, Gerendáson és Csorváson rendszeresen fellépünk, és gyakran kapunk meghívást a környező településekre is. A Charley nénje a mi feldolgozásunkban is könnyed, önfeledt szórakozást ígér, bízunk benne, hogy a közönség néhány órára elfelejti a problémáit, és hátradőlve élezi a darabot – árulja el ízelőként Srejner Attila társulatvezető.

A Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat rövid mérlegelés után úgy határozott, hogy ingyenesen biztosítja az előadást a község lakossága számára. A központi költségvetés ugyanis nemzetiségi kulturális programok finanszírozását teszi lehetővé, amelynek jó példája lehet ez a darab. Ehhez az önkormányzat is partnernek bizonyult, aki a művelődési ház épületét bocsájtotta rendelkezésre.

– Az előadást egyfajta előkarácsonyi ajándéknak szánjuk. Szeretnénk, hogy minél több emberhez jusson el a darab, az általános iskolásoktól egészen a nyugdíjas korosztályig – fejezi ki az önkormányzati szándékot Válkovszki Mihály.

A zenés darabot október 21-én, 16 órától láthatja a csabacsűdi közönség. A kezdeményezők bíznak benne, a Charlie nénje csak a kezdet lesz, amit a jövőben újabb színdarabok követnek.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Garajszki Margit és Nagy András (Fotó: Babák Zoltán) Garajszki Margit és Nagy András (Fotó: Babák Zoltán)

A Vertigo Helverrel jött Szarvasra

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Meggyújtották a második gyertyát is Csabacsűdön

Csabacsűd

Személyi sérüléssel járó balesetek Csabacsűdön és Szarvas külterületén

Csabacsűd

Teltházas nézőtérrel mutatták meg a Mennyei oltalom című musicalt

Békésszentandrás

Hirdetés

Archívum

2016. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect