Connect with us

Hírek

Sok múlik rajta, van bocskora vagy nincs bocskora

Gaál Sándor
Gaál Sándor

Nem csak a válogatásnál, a gombák szedésénél is nagy körültekintéssel kell eljárni, mondta Gaál Sándor gombaszakellenőr szombaton a terítéket vizsgálva a Körösvölgyi Látogatóközpont teraszán. A gombákat teljes egészében kell kivenni a földből, mert ha beszakad a gyilkos galóca tönkje, eltűnik a bocskora, könnyen fehér tarlógombának nézi az ember, ami végzetes tévedés lehet.

Nem könnyű a gomba-szakellenőrök feladata, hiszen kb. 4000 gombafaj él Magyarországon. Gombaszakértő legyen a talpán, aki mindet meg tudja különböztetni. Gaál Sándor nem is hitegette a látogatókat azzal, hogy felismerte mindet. Soknál hezitált, és azokat, amiket nem sikerült 100 százalék biztonsággal felismerni, mentek a kukába.

A Körösvölgyi Látogatóközpontjának előre meghirdetett programjára kb. ötvenen jöttek el. Bár a gombák ismerője kevesellte, mert mint mondta, sokszor százan is összejönnek, ahhoz képest, hogy reggel még szakadt, nagyon jó létszám volt ez az ötven, akik mind nagy figyelemmel és élvezettel hallgatták amit a gombákról elmondott.

– A célom az, hogy mind többen ismerjék meg és fogyasszák a jó, ehető gombát. Ingyen van. Népélelemzési cikk. Tonnaszámra megy tönkre az erdőkben, legelőkön, miközben emberek éheznek. Ezt a kontrasztot fel kell oldani! Azóta próbálom tudatosítani ezt, amióta gombával foglalkozom, azóta terjesztem tanfolyamok tartásával, előadásokkal, arborétumi, parkerdei gombatúrákkal. Annak örültem nagyon, hogy elég sok gyerek vett részt, mert ők még nagyon fogékonyak, és aki egyszer megszereti…

Ismerjék meg a gombát, mert hasznos időtöltés a gombászás, egy jó hobbi ráadásul, magyarázta Gaál Sándor. Finom, mert vitamin, ásványi anyagban gazdag. A szárazanyagtartalma csekély ugyan, de állati fehérjével felérő az aminosavtartalmuk, így azok is fogyaszthatják, akik tartózkodnak a hústól.

Mindamellett, hogy gombát találtak, jó levegőn is voltak, a Körösvölgyi Állatpark lakóit is megnézhtték azok, akiket nem kedvetlenített el a reggeli eső. A túra közben már csodálatosan sütött a nap.

– Az idén későn jött az eső Szarvasra, és a nagyobb testű gombák még nem jöttek elő. Még egy hét kellene nekik és akkor többet találnánk – magyarázta a tavalyihoz képest szegényesebbnek tűnő terítéket a túra vezetője.

A teljes teríték vizsgálatának végére a résztvevők megismerkedtek a tejelő gombákkal, a tintagombával, a Júdásfül gombával és még vagy harmincféle másikkal.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Király Balázs 60 km-t úszott. Mögötte Legoza Éva (39 km) (Fotó: Hegedűs Éva) Király Balázs 60 km-t úszott. Mögötte Legoza Éva (39 km) (Fotó: Hegedűs Éva)

210 induló a Luca-napi úszáson

Sport

Idegen nyelvi karácsony a Gyakorlóban

Oktatás

Schmidt Gábor (Fotó: Babák Zoltán) Schmidt Gábor (Fotó: Babák Zoltán)

Büszkén zárhatták az évet a kajakosok

Sport

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Idén is jó helyre került az MSZP Jézuskájának ajándéka

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2016. október
h k s c p s v
« Sze   nov »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect