in , ,

Járjatok nyitott szemmel! – helyismereti nap a Főtériben

Október 15-én szombaton rendhagyó „munkával” telt a nap a Fő téri iskolában. Gyerekek és felnőttek egyaránt sok-sok ismerettel lettünk gazdagabbak. Szép épületek, templomok mellett sétálunk el a városban nap mint nap. Sok nevezetesség kötődik a magyar nép vagy városunk történetének egy-egy fontos eseményéhez.  A szobrok az utcák, parkok részévé váltak, talán már fel sem tűnnek, ha elmegyünk mellettük. Sorsfordítók, itt születettek arcvonásait őrzi az anyag, amiből formázták. Emlékeztetnek. Mindegyiknek saját története van.

Vajon mennyire ismerjük ezeket a történeteket?  Szeretnénk, ha diákjaink jó érzékkel kalauzolnák Szarvason a hozzájuk látogató, más városból érkező vendégeiket, barátaikat.

Minden évben megrendezzük ezt a programot. Az alsó tagozatosok a várost bemutató diavetítést követően Szarvas címerét színezték ki, majd sétát tettek a „főutcán”. Ennek során többek között Tessedik fáját, címerállatunkat és a Hősök szobrát is megnézték.

„Volt egyszer egy világ, a világban egy bolygó,
a bolygón egy földrész, a földrészen egy ország,
az országban egy város…” (Seth F. Henriett)

Az idén az ötödikesek az iskolákkal, múzeumokkal, a hatodikosok a kastélyok, templomok, közélet épületeivel ismerkedtek. A hetedik évfolyam a szarvasi emlékhelyekre látogatott el képzeletben, míg a nyolcadikosok a város szobrairól láttak bemutatót. A képanyagból szerzett információkat ügyesen használták fel a gyerekek a későbbiekben, amikor csapatokat alkotva megoldották a feladatlapokat.  Ezután a megismert nevezetességeket térképen is jelölték, amit a szarvasi TOURINFORM Irodától kaptunk. Nagyon köszönjük a segítségüket! A délelőtt folyamán a csapatok kezükbe kapták a Városunk, Szarvas kicsiknek és nagyoknak szóló olvasókönyvet is, amelyet 2014-ben Szarvas Város Képviselő Testülete ajándékozott iskolánknak. Ezúton is köszönet érte! A kijelölt szövegek tanulmányozása után játékos totót töltöttek ki, majd puzzle kirakót kaptak. Az összeállt képeken egy-egy szarvasi jellegzetesség rajzolódott ki. A vetélkedőt követően minden osztály elsétált néhány kiválasztott helyszínhez, amellyel a nap folyamán megismerkedett. Kellemesen és hasznosan töltöttük el az időt. Reméljük, visszacseng a gyerekek fülében a mondat: „Járjatok nyitott szemmel, hogy azt is meglássátok, ami már belesimult a mindennapi városképbe.”

Jani Erzsébet

Vélemény, hozzászólás?

Színházi élménnyel ajándékozta meg a nézőket a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat

Medvegy Dalma a középiskolások között Nagykáta bajnoka lett