in ,

A temetőben is szelektíven

Az utóbbi években elindult egy kedvező folyamat a temetőkben – állítja dr. Váradi Lászlóné. A Szarvasi Város és Környezetvédő Egyesület elnöke Mindenszentek és Hallottak napjához közeledve fokozottan szeretné ráirányítani a figyelmet az elhunyt szeretteink nyughelyét őrző környezet megóvására. Mint mondja, másfél évtizede alatt nagy utat jártunk be. Akkoriban helyezték ugyanis ki az első szemétgyűjtő konténereket. Korábban a temetőlátogatók a sírhoz közel, kisebb kupacokban gyűjtötték a hulladékot, ami megközelíthetőségtől függően vagy elszállításra került vagy nem. Néhány éve a konténerek mellett már a szelektívgyűjtő zsákok is megjelentek, amelyek az üveg-és műanyaghulladékok válogatására ösztönzik az embereket.

– A szelektív gyűjtésnek az életünk minden területére ki kell terjednie – nyomatékosítja. Lassan már elcsépeltnek tűnnek a médiumok erre vonatkozó felhívásai, mégis úgy tűnik, még el kell telnie egy kis időnek, hogy komolyabb változás történjen. Ebben az időszakban azonban nagyon sok olyan anyag kerül a kezünkbe, amelyeket érdemes szelektíven tárolni.

Ezek közé tartoznak pl. a mécsesek, amik túlnyomórészt üvegből vagy műanyagból készülnek. Ugyancsak állandó kellékei a sírhelyeknek a műanyag-vagy fémkoszorúk. Ezekre ugyancsak vonatkoznak a szelektív gyűjtés szabályai, ami egy mozdulattal megvalósítható.

– A tapasztalatom az, hogy a piacot járva a kínálat egyharmadát teszik ki a műanyag koszorúk. A fennmaradó mennyiség valamilyen szerves anyagot tartalmaz. Sokkal ízlésesebbek, hasonló árban kaphatók, és legalább annyira időtállóak, mint műanyag társaik, ezért mindenkinek ezeket ajánlom – mutat rá a környezettudatos vásárlás egyik fő szempontjára.

Hozzátette, sajnálatos módon még mindig előfordul, hogy a kilátogatók a sír mellett hagyják a megfakult, tönkrement koszorúikat. Abban bízik, hogy a gyűjtőedények számának növelése és a megkezdődött szemléletváltás hozzájárul, hogy természetessé váljon a környezet megóvása.

Meglátása szerint sok múlik azon, hogy mennyire rendezett környezet fogadja az érkezőket. Egy tisztább, harmonikusabb miliőben ugyanis kisebb eséllyel dobjuk el a szemetet, féken tartjuk rossz szokásainkat.

– Természetesen még sok tennivaló van, hiszen egy óriási területről van szó. Nem egyszerű a karbantartása, de úgy tűnik, megvan az igyekezet és a jó szándék Ótemetőért Alapítvány és a fenntartó részéről is – tekint bizakodóan a jövőbe, mindenkinek meghitt, tiszteletteljes emlékezést kívánva.

Vélemény, hozzászólás?

Fotó: Szekretár Csaba

Ahol az állatok szeretete alapfeltétel

Méltónak lenni…