in , ,

“Kalandos” győzelem a Jamina ellen

Nagy Dávid
Nagy Dávid

A hétvégén a tizenegyedik fordulóval a folytatódott a bajnokság, számunkra az előző játéknap kimaradt a sorban a páratlan létszám miatt, így nem lehetett megjósolni előre, hogy a kéthetes kihagyás miként hat a fiúk formájára. A Jamina eddigi teljesítménye, a tabellára nézve könnyebb mérkőzést sejtetett, de a múltba tekintve nem igazán idézhetünk fel nagy arányú győzelmet ellenük, mindig meg kellett szenvedünk a győzelemért.

A 7. percben máris a vendégek hálójában táncolt a labda, de Somogyi lesen tartózkodott a lövése előtt, így érvénytelen volt a találata. Próbáltuk a labdát magunknál tartani a főként védekezésre berendezkedett ellenféllel szemben, de nehezen találtuk a rést a védőfalukon.

A 20. percig kellett várni amikor fellazult a Jamina védelme, ekkor Nagy Dávid indította Viszkokot a jobb oldalon, aki kis híján az ötös sarkáig vezette a labdát, majd jobbal lőve megtalálta a kapus és a kapufa közötti rést. 1-0.

A 22. percben Nagy Dávid lőtt jobbal, kevéssel a jobb kapufa mellé. A 30. percben Nagy Dávid kényszerítőzött Somogyival a tizenhatos vonalán, majd a visszakapott labdát centikkel a bal kapufa mellé lőtte, úgy hogy Balogh még bele tudott érni. Ezután a félidő végéhez közeledve kicsit változott a játék képe, a vendégek egyre többet kezdeményeztek, aminek eredményeképp, a 38. percben Lévainak kellet védenie egy szöglet utáni fejest.

A második játékrész elején is megmaradt a Csabaiak kezdeményezése, a 49. percben Nyúl lépett ki védőink között, rávezette Lévaira a labdát, de nem tudott túljárni kapusunk eszén, aki bravúrral hárított.

Az 53. percben egy előre vágott labdával Göblyös indult volna meg, akit Szikora csak szabálytalanul tudott megállítani, amiért védőnk piros lapot kapott.

Három perc múlva kiegyenlítődött a létszám, ugyanis Gyuga játékvezető, két egymás után kiosztott sárgája után Mengyán is kénytelen volt idő előtt levonulni a pályáról.

Az 58. percben megint csak Göblyös lépett ki a leshatáron, majd nyolc méterről a hosszú sarokba lőtt. 1-1.

Ez a találat felébresztette, a meccsbe kissé belealvó csapatunkat, a tíz a tíz ellni felállás amúgy is fekszik nekünk, így pár percet kellett csak izgulnunk, és újra nálunk volt az előny, a 67. percben Nagy Dávid tálalt Somogyi elé, aki hét méterről elsőre még Baloghba lőtt, majd az ismétlést már nem hibázta el. 2-1.

Kis híján azonnal válaszoltak a vendégek, de Darányi lövése a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 83. percben Szín passzolt keresztbe Nagy Dávidnak, aki futtából, huszonkét méterről, egyből kapura lőtt, labdája a kapu előterében megpattant, így megtréfálva a Jaminai hálóőrt, a kapu bal sarkába vágódott. 3-1.

A 86. percben Gajdács veszélyes beadásáról késtek le középen a vendég támadók. A hosszabbításban jártunk már, amikor a 91. percben Danczik tíz méteres lövése talált utat a kapunkba, beállítva ezzel a végeredményt. 3-2.

Összegezve a látottakat, megint egy küzdelmes mérkőzésen tudtuk begyűjteni a három pontot egy kulturáltan játszó Jamina ellen. A várakozásnak megfelelően nagy küzdelemre kényszerítettek bennünket, és megfogyatkozott létszámokkal, csak a kiállítások után tudtunk egyértelműen föléjük kerekednünk, de győzelmünk jogosságához így sem férhet kétség. Jövő héten kistérségi rangadó vár ránk Kondoroson ahol a a tavaszi sikerünket megelőzően, nem sok babér termett eddig nekünk.

Jók: Bakró, Moldván, Viszkok.

Szarvasi FC – Jamina SE 3-2 (1-0)

Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Gyuga Zsolt (Fekete Z., Halma S.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Kiri B., Viszkok D., Moldván K., Zima D., Nagy D. (Enabulele S.), Bakró G., Somogyi J. (Szín Á.), Pecznik P., Magyar M. (Klimaj Z.).
Vezetőedző: Rétes Pál

Jamina: Balogh T. – Faragó L. (Bartyik B.), Szabó I., Mengyán L., Nyúl G. (Gál F.), Kovács I. (Gajdács M.), Ulrich N., Darányi D., Danczik P., Göblyös S., Horváth M.
Vezetőedző: Királyvári Károly

Gólszerzők: Viszkok D. 20′, Somogyi J. 67′, Nagy D. 83′ illetve Göblyös S. 58′, Danczik P. 91′

Kiállítva: Szikora M. 53′ (utolsó emberként szabálytalankodott) illetve Mengyán L. 56′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:
Rétes Pál: — Nagyon értékesnek tartom ezt a győzelmet, melyet „kalandos” körülmények között szereztünk meg.
Királyvári Károly: — A vereséget saját magunknak köszönhetjük.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

A sütemények között a legnépszerűbb Mótyán Tibor füstölt kolbásza volt

Vastaps és könnyek a Luther című zenés életrajzi történet premierjén