in , ,

Luther 500 – Szarvason vette kezdetét a jubileumi emlékév

Régen volt ekkora forgalom a szarvasi vasútállomáson, mint október 31-én, szombaton, amikor a megye belseje felől érkező Zsuzsi-vonat befutott. A motorvonat mögé vagy három vagont is akasztani kellett, hogy mindenki felférjen, aki a Békés megyei evangélikusok találkozójára igyekezett, hiszen a szervezők 800-900 résztvevőt vártak, akiknek egy jó nagy része vonattal érkezett.

1517. október 31-én Luther kifüggesztette 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezt a napot a reformáció napjának nyilvánították 1939-ben. Az esemény 500. évfordulójának tiszteletére az emlékév nyitányaként megrendezett egész napos esemény istentisztelettel kezdődött az Evangélikus Ótemplomban.

Az üdvözletek sorában elsőként Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét olvasta fel Lázár Zsolt esperes.

Radosné Lengyel Anna az emlékév méltó nyitányának, példamutató kezdeményezésnek nevezte az egyházmegyei találkozót, megköszönte a szervezőknek, az espereseknek, a házigazdáknak, a lelkészeknek, hogy egy ilyen szép alkalommal indulhatnak az ünnepi évnek.

– Mert ha az ünnep bennünk nincs, akkor hiába a többi, csak külsőség marad. Ha a tartalom nincs, akkor formaivá, üressé válik az ünnepünk – tette hozzá a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője.

Madarász Géza egyházmegyei felügyelő a katolikus és a protestáns vallások közeledésének szemmel látható jeleit üdvözölte, ami véleménye szerint annak köszönhető, hogy a felső egyházi vezetés a kereszténységre helyezi a hangsúlyt.

– Azonban igazi megbékélés a meglévő felekezetek között csak akkor lehet, ha mi magunk is így teszünk, azaz első sorban kereszténynek kell lennünk. Kereszténynek pedig akkor mondhatjuk magunkat, ha képesek vagyunk arra, hogy az ellenünk elkövetett bűnöket meg tudjuk bocsájtani az ellenünk vétkezőknek– mondta a nyugat-békési evangélikus egyházmegye felügyelője.

Czinkóczki Mihály a házigazdák felügyelője nem minden meghatottság nélkül állt a templom gyülekezete előtt, mert mint mondta, “ha a templom földszintje tele van hívőkkel, akkor kilencszázan vagyunk”, és még a karzaton is voltak.

Buda Annamária és Hajdu Tibor köszöntője után Lázár Zsolt Gaál Rolandot, a Szarvasi Járási Hivatal vezetőjét kérte a mikrofonhoz, akivel korábban, a népfőiskola indításakor szoros munkakapcsolatban álltak.

– Evangélikusként, keresztényként visszatekintve 499 évet, azt gondolom, a mai korban is nagyon fontos Luthernek és társainak az üzenete. Nem csak a reformáció, a reformitás kapcsán, hanem a bátorság kapcsán is. Annak kapcsán, hogy életüket sem féltve, a félelem helyett az Istenbe vetett hitet választva tettek azért, amit helyesnek gondoltak. Sokan voltak, akik ezt az utat járták akkor, hiszen ha másra nem gondolunk, Bölcs Frigyes bátor kiállása nélkül lehet, hogy Luthernek ma csak egy szobra lenne a világon, ott a Campo de’ Fiori, a másik híres áldozat, Giordano Bruno mellett. De nincs alternatív múlt és nincs alternatív történelem, s én azt kívánom mindannyiunknak, hogy mindig lássuk és tudjuk azt, hogy mikor van szükség arra, hogy a saját életünket félretéve tudjunk és képesek legyünk hinni és bátornak lenni – mondta a járási vezető.

A közös ebéd, a gulyáságyúban készült babgulyás volt, amit a Culinary Team főzött. Ezer adag fogyott el. Ők nemrég, Sztehlo Gábor születésnapján az év önkéntesei díjat vehették át a Deák téri evangélikus templomban. Az ebéd elfogyasztása után a rendezvények a Tessedik Sámuelről elnevezett campuson folytatódtak, ahol például Levente Péter és Döbrentei Ildikó, Radosné Lengyel Anna várta egy-egy előadással az érdeklődőket. A Tessedik Sámuel Múzeumban ahol az Alföld Kvartett Mendhelssohnt játszott a komolyzenét kedvelőket. Az egyházi zenét szerető fiatalok számára a Granárium Music Fesztivál négy együttes részvételével nyújtott érdekes programot, míg a gyerekeknek a Palinta Társulat kötötte le a figyelmét.

Délután az egyházmegyei találkozó résztvevőinek is bemutatták a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola két tanára által írt és a diákok által előadott, Luther életéről írt musicalt. A találkozó végén útiáldással bocsátották el a résztvevőket.

Vélemény, hozzászólás?

Tóth Benjamin Róbert és Nyemcsok Mihály

Már a harmadik helyről várhatja a következő fordulót a Csabacsűd

Több mint disznótor: közösségépítés Siratóban