in , ,

Gólyaavató a Székelyben

Idén október 27-én került megrendezésre a kilencedikes gólyák „avatása”. Az esemény szervezése már hetekkel ezelőtt elkezdődött, mind a DÖK-ös diákok, mind a végzős tanulók lelkesen készültek az előttük álló feladatokra.

Reggel a végzőseink várták az iskolába érkező gólyákat, ahol nyakukba akasztották a „kitűzőt”, amit egész nap viselniük kellett. A végzősök ellenőrizték, hogy a gólyalányok – az előre kiadott utasítás szerint – valóban smink nélkül, térdig érő csíkos zokniban és farmer kantáros nadrágban érkeztek-e. A gólyalegényeknek könnyebb dolga akadt, nekik csak kackiás bajuszt és kalapot kellett viselniük. A viccesebbnél viccesebb jelmezek és műbajuszok miatt a nap jó hangulatban kezdődött… és ki is tartott délig, majd fokozódott is.

Délben került sor ugyanis a nap fő eseményére, az avatásra. A diákok bemutatták az elkészített zászlójukat, indulójukat, a „gólyafőnökök” pedig az osztály által készített pólójukat. Ezek után kezdetét vette a mókás feladatokból álló avatás.

A gólyamentő akcióban eldugott papírgólyákat kellett megkeresni, a karaoke játékban a bátor jelentkezők megmutathatták énektudásukat. A gólyák és az iskola nagy örömére a gólyafőnökök is vállalták a szereplést, és megmutatták, nem csak gólyafőnökként, hanem énekesként is kiemelkedő teljesítményre képesek.

A további feladatokban a gólyák megmutathatták, milyen hosszú ruhakötelet képesek készíteni saját ruhadarabjaikból, és megnézhettük, ki tudja a legjobb múmiát becsavarni 2 perc alatt.

A verseny a diákok avatásával végződött, ahol a fogadalomtételt fél lábon állva ismételték az avatottak.

Az eredményhirdetésre a sportcsarnokban került sor, ahol kihirdettük a „leggólyább” osztályokat. Idén a 9. D és a 9. G osztály érdemelte ki a címet, őket tortával jutalmaztuk. A többi osztály is átvehette a jól megérdemelt édességet.

A hagyományoktól eltérően idén kihirdettük a legszebb gólyalány és a legpödörebb bajszú gólyafiú címet is, és a leggólyább osztályfőnök is átvehette a címért járó jutalmat.

Bár a nap véget ért, az élmények megmaradnak és reméljük, elértük célunkat: vidáman emlékezhetünk az együtt töltött időre, és a versenyre való felkészülés és a játékok ideje alatt olyan osztályközösség kialakulása vette kezdetét, mely sok-sok évig összetart.

Miskolczi Zsuzsanna
DÖK munkáját segítő tanár

Vélemény, hozzászólás?

Több mint disznótor: közösségépítés Siratóban

Lovász György és Ruzsinszki György

25 és 35