in , ,

Hétből hét: Közel az év végéhez sem lazítanak a birkózók

Újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött a Szarvasi Birkózó Egyesület, hiszen egy nagyszerűen megszervezett nemzetközi versenyen vehettek részt Mezőhegyesen.  A mezőhegyesi klub kitett magáért és közeledve az év végéhez egy elég nívós és kemény versenyt hoztak össze a fiataloknak. Az eseményen megjelent többek között Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó is.

De kanyarodjunk vissza a szarvasi ifjakhoz, akik félelmet nem ismerve léptek szőnyegre ezen a versenyen.  Hét ifjú titán mérhette össze erejét külföldi és hazai versenyzőkkel egyaránt. Sokat elmond róluk, hogy mindannyian éremmel térhettek haza Szarvasra.

Megérdemlik, hogy név szerint is ejtsünk pár szót róluk.

A sort a legkisebb kezdte, aki nem más, mint Tóth Kevin. Kevin a gyermek korosztály 23 kg-os súlycsoportjában lépett szőnyegre, ahol kiérdemelte a 3. helyet, így ő volt az első aki örülhetett. Következő érmesünk Neumann Péter, aki a diák II. korosztály 38 kg-os súlycsoportjában versenyezhetett .  Peti nemrég kezdte a birkózást, de akaratereje és elszántsága meggyőzte edzőjét, hogy részt vegyen ezen a versenyen. Nem is okozott csalódást, hiszen ő is a dobogó 3. fokára állhatott fel.

Ezek után jött Tóth Patrik, aki saját korosztályát (diák II.) hátrahagyva a nagyobbak között (diák I.) mérette meg magát edzője tanácsára. Mivel jövőre ebben a korosztályban fog versenyezni így bátran ment fel a szőnyegre, ahol meggyőző birkózással csak a döntőben tudták legyőzni, így az 50 kg-osok között ezüstérmes lett.

Diák I. 58 kg-ban két hazai versenyző is indult, Balázs Gergely és Szpin Mihály. Ebben a súlycsoportban a végső győztes nem volt kérdéses, de az ezüstérem sorsa köztük dölt el. Hajszálnyival, de most Gergő bizonyult jobbnak a kettejük csatája során, így Gergő érdemelte ki az ezüstérmet és Misi a bronzérmet.  Szép látvány egy dobogón két szarvasi birkózót is látni.

Az eredményesség képzeletbeli tábláján Lestyan Tamás következik, aki a serdülő korosztály 50 kg-os súlycsoportjában mérette meg magát. Tominak be kellett érnie most a 3. hellyel, de így sincs oka szomorkodni.

Végül, de nem utolsó sorban Szijártó Mandel következik. A serdülők között indult 63 kg-ban, ahol magyar és szerb ellenfelekkel találta magát szemben. Talán Mandel volt a legközelebb, hogy megnyerje saját súlycsoportját, de nem tudott élni a lehetőséggel. Az első helyezett szerb ellen 4 ponttal vezetett és még tusolta is őt, de nem igazán tudta a helyzetet kezelni és a második félidőben egy csípődobással betusolták. Szomorkodásra nincs oka, mivel a dobogó második fokára állhatott fel és ezzel Ő hozhatta haza a szarvasiak 7. érmét.

Hétből hét. Talán ilyen még nem is volt, de tudják, hogy messze még a vége, a hétvége lejárt és már a birkózó szőnyeget koptatják, készülnek a jövő évre.

Gratulálunk a fiúknak és sok sikert a továbbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Szavazzunk!: Versenyben a békésszentandrási Magyar Vándor az Év Kisüzemi Söre díjért

Timkó János

Valahol Európában Szarvason: Hosszú Péter szerepében Timkó János