in , ,

Télkezdő mulatság – hagyományos disznóvágás

Aki szereti a sült hurkát-kolbászt, a friss tepertő illatát, az feleleveníthette a disznóvágások hangulatát november 18-án pénteken, Kardoson. Ősz utóján, tél kezdetén Kardos és környező településeinek szlovákjai összefogtak és kora reggeltől késő estig munkálkodtak azon, hogy a hárommázsás jószágból finom falatok kerüljenek a művelődési ház asztalán a vendégek elé. Fábri Judit, az Országos Szlovák Közművelődési Központ Szarvasi Régiójának vezetője Szarvas, Örménykút, Csabacsűd, Kondoros, és Kardos közös szlovák hagyományaira építve tervezte meg a „Tradičná zabíjačkát” azaz a hagyományos disznóvágást. Településenként 3-3 fő pörzsölt, mosott, darált, abált, tekert, töltött, sütött így az összefogás a vacsora elkészítésében is jelen volt. A nap végén, terített asztal mellől szólt Brlás János helyi polgármester, aki üdvözölte a közös munkálkodás tényét, majd Gráfik Jánost kolbászkirályként említette, valamint Hodálik Pál szarvasi alpolgármester, aki arra buzdította az est vendégeit, hogy hasonlítsák össze, van-e olyan jó a frissen tálalt kolbász, mint az otthoni. Az ételek felszolgálása közben számtalan disznótoros sztori hangzott el. Olyan is, amikor a jó kötésű tót legény a szúrás után menekülő jószágot a birkózás hevében a tetőre repítette. A nagyon jó hangulatú rendezvényen Mótyán Tibor és zenekara szolgáltatta a muzsikát. Külön nótát húztak a leveseknek, igen, kettő féle is volt. Húsleves csigatésztával és köménymagos leves hagymával. Ezt követte a pikánsan-kellemesen csípős töltött káposzta. Majd a frissen sült, ropogós hurka-kolbász, tepertő, végül a települések ügyes kezű asszonyai által készített házi sütemény. Pogácsa, túrós, almás, káposztás lepény. A felszolgálásban a helyi fiatalok jeleskedtek. Az est végeztével a házigazda mindenkinek megköszönte a fáradtságos munkát és a segítséget. Így köszönetet mondott Krajcsovicz Andrásnénak – a Békés Megyei Szlovák Önkormányzat és egyben Kondoros Szlovák Önkormányzata elnökének. Frankó Annának a szarvasi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, Adamikné Zuberecz Etelkának – Örménykút Szlovák Önkormányzata elnökének, valamint Válkovszki Mihálynak a csabacsűdi Szlovák Önkormányzat vezetőjének. Az este résztvevőinek sokat jelentenek a brdóca, rosťóka, tvarožníka, kapusníka, veselica, zabíjačka szavak. Bár külön településen élnek, de gyökerük egy tőről fakad. A hízó elfogyott, a zene kifulladásig szólt, a hagyományos disznóvágáson az adomázás és összefogás erősítése nem csak egy napra szólt.

Kmotricza Margit

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/161122zabiacka.

Vélemény, hozzászólás?

Pálinkás Luca

Gyakorlós diák a megyei angol verseny tíz legjobbja között…

Szarvas legnagyobb klasszikus polgári bálja – 21. Bóbita Alapítványi Bál