in ,

Hetedszer – minősítés előtt áll a Tessedik Táncegyüttes

Minősítésre készült a Tessedik Táncegyüttes. Az eddig összesen hat alkalommal kiválóan minősült csoport 2008-ban a Fejezetek Tessedik önéletírásából, 2012-ben pedig a Csíksomlyói búcsú című, komoly gondolatisággal átitatott táncszínházi produkciókat mutatta be. Az idei összeállítás jeles napi ünnepi szokásokat vonultat fel, szigorú időrendben, tájegységekre lebontva.

– Farsanggal kezdünk palóc területről, amit egy maglódi szlovák táncanyag követ. A tavaszból a pünkösdöt ragadtuk ki, egy dél-alföldi pünkösdölő formájában, és egy Kodály-gyűjtésből származó dalanyaggal. A nyári ünnepkörből az aratóünnepet mutatjuk be, ehhez kapcsolódva a Felső-Tisza vidéki tirpákok kerülnek előtérbe. Az őszi időszakból Szent Mihály napi pásztorszokásokat dolgozunk fel, amit egy közép-erdélyi táncanyag követ. A téli ünnepkörből testvértelepülésünk betlehemes játékából választottunk egy 5 perces, kiragadott részletet. Az utolsó blokkban pedig moldvai újévköszöntő elevenedik meg, vagyis egy teljes évet járunk körbe – részletezi a fél órás összeállítás felépítését Csasztvan András művészeti vezető.

A választáskor figyelembe vette a táncosok táncanyag tudását, ill. a meglévő koreográfiákat. Újdonságként került be műsorba a maglódi táncanyag és a szentegyházi angyalbetlehemesből színpadra álmodott részlet. A palatkai táncok pedig új struktúrában kerülnek bemutatásra.

A táncosok még hétvégén sem pihentek. November12-én, a zord időjárás ellenére is zajlott az ún. „összerakó” próba, két vendégkoreográfus, Valach Gábor mezőségi és Nyemcsok Pál irányításával. A minősítésre 20 lány és 14 fiú készült, akik három generációból képviseltetik magukat.

– A mezőségi táncok nagy része improvizáció, de szerettem volna a táncosoknak kapaszkodót adni, hogy legyen hova nyúlniuk – magyarázza Valach Gábor, aki mindemellett két táncba is bekapcsolódik. Több eredeti filmet néztem, és abból próbáltam olyan motívumokat választani, amik dinamikusabbá teszik a mozgást.

Nyemcsok Pál a maglódi szlovák táncokért felelős. A Szarvasról indult táncpedagógus elárulta, ez egy nagyon koncentrált időszak. Azt szeretnék elérni, hogy az elképzelt egységek tökéletesen illeszkedjenek egymáshoz.

– A magas színvonalat elérni egy nagyon nehéz munka, de még nehezebb megtartani. Óriási felelősség mindenki részéről ez a minősítés, egyben két év kőkemény munkáját dicséri. Fémjelzi azt a színvonalas szakmai munkát, ami az ország minden részén megállja a helyét – vélekedik.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az eredményes szereplés nemcsak presztízskérdés. A legtöbb esetben pályázati előnyökkel is jár, aminek fontos szerepe van az együttesek életében.

A Tessedik Táncegyüttes november 27-én táncos-koreográfusokból, népzenészekből és néprajzosokból álló, öttagú zsűri előtt méretteti meg magát, Százhalombattán. A szakemberek hat szempont – színpadi összehatás, ének-zenei összehatás, koreográfiai megformálás, hitelesség, öltözék – alapján pontozzák a koreográfiákat, maximum 30 pontig. Összesen tehát 150 pont szerezhető, amelyből 90-től minősült, 110-tól jól minősült, 130-tól pedig kiválóan minősült értékelést kap a produkció.

A szarvasi közönség azonban ezúttal is elsőbbséget élvez. Egy nappal korábban, november 26-án, 15 órától tekintheti meg a népszokásokat felidéző koreográfiát, a Cervinus Teátrum falai között, 14 30-tól pedig a Suttyomba zenekar szórakoztatja a közönséget.

Vélemény, hozzászólás?

Ismét az országos matek csapatverseny döntőjében a benkások

Sinkovicz Mihályné Böbe és Szebegyinszkiné Janecskó Judit

Érdeklődés hiányában a foltos tótok minden további kiállítása elmarad