in ,

Csabacsűdön is meggyújtották az első gyertyát

Ropogós hó helyett pocsolyákon keresztül lépdeltek azok, akik november 27-én az evangélikus templomba igyekeztek. Már hatodik esztendeje, hogy advent első vasárnapján a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére összegyűlik a község apraja-nagyja, hogy közösen kezdjék meg a várakozás időszakát az év legmeghittebb ünnepére.

A megjelenteket Jansik Györgyné, a civil szervezet vezetője köszöntötte, majd felkérte Láng Pál evangélikus lelkészt, hogy gyújtsa meg az adventi koszorú első gyertyáját.

– Az Úr eljövetelére készülődünk. De vajon hogyan készüljük, hogy méltóképpen fogadjuk a nagy királyt a mi szívünkbe, hajlékunkba? Adventkor mindenki sürög-forog, takarítanak az asszonyok, finomabbnál finomabb süteményeket készítenek karácsonyra, mindenféle ajándékkal lepik meg szeretteiket. Isten is a legnagyobb ajándékot szeretné nap mint nap a mi szívünkbe helyezni, ez pedig nem más, mint maga az úr Jézus Krisztus – fogalmazta meg az ünnep gondolatiságát a település lelki vezetője.

Azt kívánta mindenkinek, hogy advent időszaka ne tétlen várakozással teljen, hanem nyíljon meg a szívünk az Úr, a szeretet felé.

– Az ember élete tele van várakozással. Már kisgyermekként is egy-egy nagyszerű eseményt úgy vár a gyermek, hogy azt számolja, mennyit kell még aludni. De a későbbiekben is mindig valamilyen célt kitűzünk magunk elé, és azt számoljuk, mennyi van még hátra. Most advent időszaka is erről szól. Mindenki maga tudja, mire várakozik. Szólhat ez a megváltó Jézus Krisztus eljöveteléről, a karácsony szeretetteljességéről, az év végi pihenésről, és van olyan is, aki Kevint várja, a Reszkessetek betörőkből. Négy dolog azonban közös bennük: ez a hit, remény, öröm és a szeretet – szólt a karácsony szépségéről Válkovszky Mihály, a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat elnöke.

Ezt követően a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör ünnepi dalcsokorral kedveskedett az összegyűlteknek. A délután meglepetésvendégei Németh Zoltán, Balogh Fanni és Völgyessy Szomor Fanni voltak, a Gyülekezeti és Missziós Osztály részéről, akik egy országos körutazás keretében látogattak el Csabacsűdre. Adventi kalendárium című műsorukban olyan személyes hangvételű történeteket, dalokat hoztak el, melyek reményeik szerint magukban hordozzák azt az örömet, mint amit a kis zsákocskákban megbújó ajándékok.

– Sajnos rohanó világot élünk, és a szokásosnál kevesebbet találkoznak a családok. Épp ezért én minden ilyen alkalmat nagyon fontosnak tartok. Legyen ez egy adventi gyertyagyújtás, egy születésnap vagy egy disznóvágás. Csak ne legyen temetés, legyen inkább keresztelő – értékelte az adventi összejövetelek jelentőségét Molnár József polgármester.

A műsort szeretetvendégség követte, majd a résztvevők átsétáltak a Polgármesteri Hivatal előtt elhelyezett koszorúhoz, ahol ugyancsak fellobbant az első gyertya lángja.

Vélemény, hozzászólás?

Babák Mihály polgármester és Seidl Ambrus plébános

Szarvason is megkezdődött az ünnepi várakozás

Magabiztos győzelemmel továbbra is a tabella élén