Hegedűs Éva
Kiemelkedő munkásságáért Békés Megye Szlovákságáért díjban részesült Fehér Jánosné, a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat korábbi elnöke. Közéleti tevékenységét 2002-ben kezdte, elnökhelyettesként, 2006-2014 között pedig az elnöki teendőket látott el. Emellett 2005-től a Szlovák Kört is vezette, és a kezdetektől szorgalmazta a szlovák nyelv tanítását. Több hagyományőrző rendezvény újraélesztését segítette, ill. a Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar ügyét is szívén viselte. Az elismerést december első szombatján, a Kondoroson rendezett nemzetiségi napon vehette át.
– Ha jól tudom, az utolsó pillanatig próbálták titkokban tartani Ön előtt a díjat. Hogyan fogadta?
– Nagyon meglepődtem, mert a rendezvény előtt senki nem mondta el, hogy kitüntetést fogok kapni. Amikor felszólítottak, először körbenéztem, hogy van-e másik Fehér Jánosné a teremben, de aztán két oldalról megragadtak, hogy menjek, mert rólam van szó. Végtelenül örülök, mert a 12 éves munkám során nagyon sok ismeretségre tettem szert a megyében. Nagyon jól együtt tudtunk dolgozni a 16 szlovák önkormányzattal, amelyek megyeszerte működnek, vezetőikkel a mai napig jó barátságot ápolok. Nagy meglepetés volt, amikor azt láttam, hogy mindenki sorba áll és gratulál. Rengeteg virágot és ajándékot kaptam, ami nagyon jól esett.
– Hosszú éveket töltött a szlovákság szolgálatában. Miért vállalt közéleti tevékenységet, milyen célkitűzések mentén dolgozott?
– Mindig is emberek között dolgoztam. Korábban a hódmezővásárhelyi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karán végeztem, és a helyi termelőszövetkezetben dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Mindig emberekért kellett felelnem, először telepvezetőként, később, a férjem betegségéből kifolyólag műszakvezetőként. 2001-ben sajnos lebetegedtem, abban az évben pedig a férjem is elhunyt, ezért gondoltam, csatlakozom egy közösséghez. Akkoriban Csabacsűdön még nem volt szlovák önkormányzat. Oláh Jutka néni, aki szlovák tanárnő volt a településen, már nagyon régen szerette volna megalakítani az önkormányzatot. Megkeresett, és kérte a jelentkezésemet. Eleinte ódzkodtam, mert eléggé bele voltam fáradva a családi gondjaimba, de meggyőzött azzal, hogy csak póttag leszek. Végül annyi szavazatot kaptam, hogy rögtön én lettem az elnökhelyettes. Így kezdődött minden.
– Mennyire tekintette a szlovákság kérdéseit, problémáit szívügyének? Milyen szlovák gyökereket ápol?
– Én szlovák családból származom, szüleim, nagyszüleim szlovákul beszélgettek otthon. Emlékszem, három hétig jártam az első osztályba, amikor a tanáraim azzal küldtek haza, hogy ezt a gyereket meg kell tanítani magyarul. Édesanyám egészen 89 éves koráig élt, amikor hozzá elmentem, mindig szlovákul beszélgettünk. Amikor a helyi szlovák önkormányzat megalakult, Jutka nénivel az volt az első dolgunk, hogy szlovák nyelvtanfolyamot indítottunk, és három éven belül nekem is visszajöttek azok a tudnivalók, amik időközben egy kicsit feledésbe merültek. 2005-ben megalakítottam a Szlovák Kör Egyesületet 44 taggal, jelenleg 83 taggal működik. Az elnökséget már átadtam egy fiatal hölgynek, hogy tudjam őt segíteni. Azt ugyanis látni kell, hogy emberekkel bánni nem egyszerű dolog. Nekem egy élet tapasztalata van ezzel kapcsolatban.
– Ezek szerint akkoriban szinte a nulláról kellett kezdeni. Hogyan sikerült építkezni, milyen kisebb-nagyobb eredményeket értek el?
– Úgy érzem, sokat tettünk a településért. Építettünk egy kemencét a könyvtár udvarán, amit szép díszkerítéssel körbekerítettük. A könyvtár udvarára is kerítés került, a ravatalozóra pedig nagyon szép drapériát készítettünk. A kultúrház munkálataiból is kivettük a részünket a parketta fényezésének és a színpad megvilágításának költségeivel. Vásároltunk 30 darab széket, amin a vendégek szoktak ülni rendezvények alkalmával. Vettünk továbbá három nagy sátrat, 12 sörasztalt, 24 sörpadot, és még sorolhatnám, vagyis olyan dolgokat igyekeztünk beszerezni, amiket a falu valamennyi lakosa élvezhet.
– A tárgyi eszközök mellett a másik fontos terület az identitástudat erősítése, ill. a szellemi, kulturális örökség ápolása. Ezeken a területeken sikerült-e előrelépni?
– Úgy gondolom, hogy nem panaszkodhatunk. 2006-ban beindult a szlovák nyelv oktatása, először heti négy órában, majd heti ötben. Azóta két olyan csapat ballagott el, akik már részesei lehettek ennek a rendszernek. Az elsőből négyen, az utóbbiból ketten tettek szlovák nyelvvizsgát, vagyis a szülők örömmel fogadták, hogy a nagyszüleik nyelvét megőrizhetik. Mindemellett 1997-ben alakult meg a Hagyományőrző Népdalkör, amelynek részese volt Major József és felesége, valamint Oláh Miklósné. Már akkoriban is sokat tettek azért, hogy felelevenítsék a szlovák kultúrát, a magyar mellett szlovák népdalokat is énekeltek. Az önkormányzat pedig igyekezte segíteni a törekvéseiket. Továbbá épület híján létrehoztunk egy emlékszobát, ahová a tagjaink sok tárgyi értéket hoztak. Ma már alig lehet bemenni a felhalmozott kincsektől. Remélem, hogy másképp alakul az önkormányzat feladatalapú támogatása, és akkor létrehozhatunk egy tájházat, mert az biztos, hogy meg tudnánk tölteni.
– Ezek alapján úgy tűnik, hogy a mai napig figyelő tekintettel és jó tanácsokkal segíti a helyi szlovákság munkáját. Ön szerint mi lenne az utókor legfontosabb feladata?
– A legfontosabb, hogy a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat és a Szlovák Kör Egyesület is figyeljen oda az intézményekre, hogy a nyelv ne haljon ki. A fiatalokat fel kell karolni, mint ahogyan én is tettem. Jelenleg a békéscsabai Szlovák Gimnáziumban két diák tanul, egy pedig Pozsonyban végzett. Ő jelenleg Budapesten horvát tanulmányokat folytat, és úgy alakult, hogy megtudtam, hogy újságíróhiány van a Ľudové noviny szlovák hetilapnál. Beajánlottam, és ma már négy órában náluk dolgozik. Nagy öröm ez számomra, mert látom, hogy egy új generáció kezd felnőni, és az ő életüknek is fontos része a szlovák nyelv.
