in ,

Minden eddiginél több család kaphat tűzifát Csabacsűdön

Nem hagyja magára a családokat a kemény mínuszok idején a csabacsűdi önkormányzat. Már negyedik éve vesz részt a szociális tűzifaprogramban, változó sikerrel. A 2015-ös év elején 71 erdei köbméter keménylombú fát szállítottak házhoz, decemberben pedig további 57-et. Ezúttal lényegesen sikerült növelni az arányokat, vagyis kereken 100 köbméter fával tudják segíteni a rászorulókat.

– Helyi rendeletünk értelmében azok pályázhatnak, akiknek az egy főre eső jövedelmük 71200 Ft alatt van. Egyedülállók esetében ez az összeg valamivel magasabb, 85500 Ft-ban határozta meg a képviselő-testület. Aki megfelelt ezeknek a kritériumoknak, pályázhatott, és örömmel mondhatjuk el, hogy 130 család részére kerül folyósításra ez a segítség – tájékoztat Molnár József polgármester.

Az országos program 2011-ben indult, 900 ezer Ft keretösszeggel. A támogatás mértéke évről évre emelkedett: 2012-ben egy milliárd, 2013-ban két milliárd, 2014-től pedig három milliárd Ft állt rendelkezésre. Idén összesen 2289 önkormányzat pályázott sikeresen a programra, a választókörzetben pedig – 5000 fő alatti települések esetében – 12 nyertes beadvány született.

Dankó Béla országgyűlési képviselő személyesen győződött meg arról, hogy a segítség jó helyeken kopogtatott. December 19-én elkísérte a község polgármesterét és az önkormányzat munkatársait néhány állomásra, hogy átfogó képet kapjon a helyiek életkörülményeiről.

Az első megállóig csak néhány száz métert kellett utazniuk. A szélesre tárt kapuk jelezték, türelmetlenül várják a segítséget, ami az itt élők számára több mint egy hónapnyi fűtőanyagot jelent. A lakók közül Rafaj Pálné Annuska sietett a váratlan vendégek elé, aki negyedmagával lakik egy ötszobás családi házban, köztük öthónapos dédunokájával, Jázminnal.

– Szerencsét próbáltunk, hátha jogosultak vagyunk rá. Ahogy számolgattam, egy télen elfűtünk 100-120 Ft értékű tüzelőt, ami komoly anyagi terhet jelent. Már nyáron elkezdünk spórolni, majd apránként vásároltunk hozzá egy keveset, attól függően, mennyi pénzünk volt. Megmondom őszintén, nem is számítottunk rá, hogy ilyen sok fát kapunk, nagyon örülök neki – mondja meglepődve Annuska néni, aki nem győzött hálálkodni a segítségért.

A térség országgyűlési képviselője kiemelte, annak ellenére, hogy a gazdaság felfelé ívelő tendenciája számos területen juttatásokat tett lehetővé, el kell ismerni, megmaradt egy réteg, amelynek továbbra is szüksége van a segítségre. Sokak esetében remélhetőleg – a munkahelyteremtés és az áfacsökkentés révén – ugyancsak javultak az életkörülményeik, télre azonban gyakran elfogynak a tartalékaik. Többek között nekik nyújtanak támogatást ezzel a programmal.

Egy család idén is 0,4-1,2 köbméter közötti mennyiségre számíthat. Az osztás már december közepén megkezdődött, és az embert próbáló időjárás ellenére jó ütemben halad. A tervek szerint a legtöbb háztartás már az ünnepek előtt megkaphatja a rendhagyó karácsonyi ajándékot, hogy a karácsonyfa körül összegyűlve mindenki fűtött falak között ünnepelhessen.

Vélemény, hozzászólás?

Buda Annamária, Hon Wen-Lung Tao, Dankó Béla és Lázár Zsolt

Sószobával gazdagodott az Ótemplomi Szeretetszolgálat

Karácsonyi ajándék Békés megyének: Letették az M44-es alapkövét