Connect with us

Hírek

Az utolsó Don-kanyart megjárt szarvasi lélek is elhagyta a testet

Lázár Zsolt és Szenes János
Lázár Zsolt és Szenes János

Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány kuratóriumának nevében Szenes János köszöntötte azt a tucatnyi szarvasit, akik a doni áttörés 74. évfordulóján kimentek a Benka Gyula utcai temetőbe, hogy Kepenyes Pál szobrászművész doni emlékművénél, az “Amikor a lélek elhagyja a testet” című alkotásánál emlékezzenek a szomorú eseményre.

Egy magyar nyelven Mezei Mária által ismertté tett Marlene Dietrich dal, a Hová tűnt a sok virág soraival kezdte beszédét a doni megemlékezések állandó szónoka.

Néhány éve még sok Szarvasról bevonult doni hőst üdvözölhettek a megemlékezéseken, de már mindannyian csak a szívekben és az emlékezetben élnek, mondta Szenes János. Elsőként az család és a szarvasiak hagyománya szerint is utolsó katonáról, aki fegyverrel a kezében harcolt a távoli Don-kanyarban, Hicz Jánosról emlékezett meg, aki alig egy éve, 2015 tavaszán csatlakozott a 74 évvel ezelőtt szétvert alakulatához. Őt a Doni emlékműnek az újraszentelésekor a Kárpát-medencei Nemzetőrség örökös tiszteletbeli hadnagyává avatták 2014 őszén.

A teljesség igénye nélkül felsorolta néhány doni hős, Darida Sámuel, Borgulya György, Podani János nevét, akik hazatértek, de ugyanígy tett az elesettek közül is Petykó Pál tizedessel, vitéz Laborcfői György tizedessel, Alexa Jánossal és Dell Antal szabómesterrel.

Szenes János felidézte a keleti fronton történteket, a doni áttörés eseményeit, és megemlékezett a 147 ezres veszteségről is.

Lázár Zsolt két napi igével követte az előtte szólót. Egy ima és a Miatyánk után koszorúzás és a Szózat zárta a megemlékezést.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Belátható időn belül hozzájuthatnak a volt vasiparis dolgozók a bérköveteléseikhez

Gazdaság

Csonka Dóra és Timkó János (Fotó: Babák Zoltán) Csonka Dóra és Timkó János (Fotó: Babák Zoltán)

Egy Jókais lány + egy Cervinusos fiú = két tehetséges színművész különleges estje

Szarvas

Öt nemzet fiai edzettek a III. nemzetközi birkózótáborban Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2017. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect