in ,

Két pályázaton is sikerrel szerepelt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

A működési költség fedezésére 800 ezer Ft-ot – közel kétszer annyit, mint az előző években – prevenciós programok elbonyolítására további egymillió Ft-ot nyert a szarvasi KEF – tájékoztatta a közvéleményt Földesi Zoltán, a szervezet elnöke. Az előbbi elsősorban a bevett munkaformák folytatását, a humán erőforrás képzését, ill. intézményi prevenciós előadások és programok anyagi fedezetét szolgálja, az utóbbi pedig interaktív rendezvények, csoportos és családi foglalkozások szervezését teszi lehetővé.

– A kormány 2020-ig elfogadta a drogstratégiát, amit városi szinten is megtettük. Ennek részeként céloztuk meg, hogy a különböző korosztályoknak és a szülői közösségeknek szakmai jellegű felkészítéseket és interaktív foglalkozásokat szervezünk, ill. iskolákba is el fogunk látogatni. Mindemellett a pedagógusoknak is szeretnénk tájékoztatásokat tartani, valamint mi magunk is több programmal készülünk – részletezte a pályázati elemeket Földesi.

Utalt a tavaly elkészült „Évtized” vizsgálat eredményére is. Ez tette ugyanis világossá, hogy a hagyományos drogok visszaszorulóban vannak, helyettük az ún. dizájner drogok kerültek előtérbe. A közel ezer fő körében végzett felmérés azt is alátámasztotta, hogy egyre fokozódó mértékben van jelen a politoxikománia, vagyis több élvezeti szer együttes használata. A másik komoly problémát az alkoholfogyasztás okozza, és sajnálatos módon a fiatalok az alacsonyabb alkoholtartalmú italok helyett egyre inkább a tömény italokat részesítik előnyben.

– Ma nem szórakozóhelyeken van elsősorban a nagy bulizás, hanem házibulikban, szűkebb körű rendezvényeken, ahol túlnyomórészt olcsóbb italok fogyasztása történik. Dr. Sacher Gábor már több nyilatkozatában megfogalmazta, hogy Magyarországban a kábítószer sajnos jelen van, de nem olyan mértékben, mint más típusú tudatmódosító szerek. Hazánkban kb. 20 ezer masszív kábítószer fogyasztó él, de mindemellett van 800 ezer alkoholista, és 1,2-1,5 millió nagyivó. Kérdezem akkor én is, melyik a nagyobb probléma? – vázolja fel a jelenlegi helyzetképet a szarvasi KEF elnöke.

Tény az is, hogy a fiatalok közel fele már kipróbált valamilyen kábítószert, de nem vált a rabjává. Ezekből az adatokból kiindulva szeretnének olyan alternatívákat nyújtani számukra, amelyek a szermentes élet felé mutatnak.

– Szeretnénk bevonni a családokat, pedagógusokat, mint háttérközösségeket a prevencióba – magyarázza a soron következő program hátterét Szabó Szilvia társelnök. A lényeg, hogy együtt legyünk és semmiképp se az élvezeti szerek legyen a középpontban. Ne a kocsma és a házibuli legyen a fő találkozóhely, hanem legyen egy olyan közeg, ahol sötétedés után mindenki jól érezheti magát.

Éppen ezért január 27-én a Petőfi utcai sportcsarnokba „Éjszakai tornára” várják a fiatalokat, ahol több mozgásos programba lehet bekapcsolódni. Bemelegítésként 21 órától a zumba mozgásformát lehet kipróbálni, 21.30-tól pedig rögtönzött teremfoci körmérkőzéseket játszanak. A részvevőket ásványvízzel, gyümölcsökkel, drog-totóval és nyereményekkel várják.

– Véleményem szerint nincs veszélyezett korosztály, hiszen az unatkozó fiatal önmagában nagyon veszélyes – reagál az érintett célközönséget illetőn. Várjuk az általános iskolásokat is szülői kísérettel, ill. a középiskolásokat, a felsőoktatásban tanulókat, és azokat a felnőtteket is, akik szeretnének egy jó hangulatú közösségi programon részt venni.

Vélemény, hozzászólás?

Fényképezni annyi, mint virágot gyűjteni

A nemzeti park veszélyeztetett értékeit ismerhették meg a tanodások