in , ,

Hagyományos, különleges és minden, ami szarvasi

Furár Mihály
Furár Mihály

Szarvas idén is bemutatkozhatott a 25. Turisztikai Díjátadó Gálán és Évadnyitó Fogadáson. Az eseményre olyan városokat és fesztiválokat hívtak meg, amelyek minőségi magyar termékekkel képviselik magukat. Városunk hatodszor vehetett részt a színvonalas rendezvényen.

A magyar turisztikai ágazat szereplői minden év februárjában találkoznak, hogy együtt nyissák meg az évadot. A 25. Turisztikai Díjátadó Gálát és Évadnyitó Fogadást a Budapesti Kongresszusi Központban tartották, ahol több mint 1000 turisztikai szakember vett részt, és ismerték el szakma legjobbjait.

A kiállítók között bemutatkozott például Hévíz, Baja, Szeged és Szarvas is. A Hungarikum Fesztivál szervezője, Elekes Zoltán szerint fontos, hogy itt legyenek ezek a városok, erősítsék, egymást, és tanuljanak is egymástól.

A rendezvénytér egyik kiemelt pontján Szarvas volt a főszereplő, ahol a Cervinus Teátrum két kiemelkedő, helyi fesztiváljával képviselte a várost.
„Ebben az évben is közel 100 kiállítóval együtt nyithattuk meg a magyar turisztikai szezont. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy már hatodik éve visszavárnak minket, és a szakma is elismeri értékeinket. Legyen az a Délkelet – Magyarország egyik legnagyobb és legkülönlegesebb gasztrokulturális fesztiváljává érett a Szarvasi Szilvanapok, amely idén lesz 20 éves. De kihagyhatatlan értékünk a város tíznapos művészeti fesztiválja is, mely július 14-től uralja majd a szarvasi Vízi Színpadot.” – hangsúlyozta Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezető igazgatója.
A szarvasi szilvás étkeket az est során hatalmas népszerűség övezte, a rendezvény végére több mint 17 kg szilvás gombóc és 15 kg derelye fogyott el. És hogy ezen kívül hány íze van a szarvasi szilvának?! Az majd szeptemberben a háromnapos fesztiválon kiderül…

Idén teret kapott a minőségi rendezvények körében a helyi értékeket is összefogó: Minden ami Szarvas esemény is, mely Húsvétkor két napos programjaival nyitja meg a szezont, sőt a VI. nyári Cervinus Művészeti Fesztiválhoz is csatlakozik.
A rangos szakmai gálán Babák Mihály, városunk polgármester is tiszteletét tette, aki elmondta, hogy Szarvas város önkormányzata nagyban elkötelezett a turisztika iránt, és büszke rá, hogy az elmúlt évek alatt ezen a területen is sokat fejlődött a város.

A turisztikai évadnyitó esten Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos hangsúlyozta: a mennyiségi turizmus helyett a minőségi turizmusra van szükség. Ebben segíthet az, hogy idén több hazai és EU-s forrás jut az ágazatnak. „Budapest a mi számaink szerint főleg a külföldi turistáké, vidéken ez pont fordítva van. Több hazai turista kell Budapestre, több külföldi turista vidékre. Van egy új dinamika, van egy új feltétel- és keretrendszer és e tekintetben 2017 egy kivételes év lesz a magyar turizmus előtt” – hangzott el a rendezvényen. A kormánybiztos beszéde után egyébként lemondott tisztségéről. Ahogy fogalmazott, a kormány a mai nappal felmentette ezen tisztsége alól.

A turizmus sokak esetében továbbra is kitörési pontnak számít, ez az évadnyitó pedig segíthet a minőségi magyar termékek, tájak, fesztiválok további népszerűsítésben.

Derzsi György

Sárdy 100: Derzsi György századszor is sikerre vitte a zenés naplót

Arcok, amiket látni kell!