Connect with us

Hírek

Nagyobb lakossági beleszólást ígér a NACSE jelöltje

Dobruczky Zsolt, Csanádi László és Gombár Györgyné
Dobruczky Zsolt, Csanádi László és Gombár Györgyné

A Jobbik és a Fidesz mellett a Nagycsaládok Szarvasi Egyesülete is állít jelöltet a március 26-i időközi választásokon. Gombár Györgyné, a civil szervezet szóvivője az erről tartott sajtótájékoztató bevezetőjében elmondta, szociális tevékenységük mellett nagyon fontosnak tartják a helyes várospolitika alakítását. Ebből a megfontolásból indulnak a képviselő-testületi választásokon, a regnáló önkormányzatba pedig már két képviselőt delegáltak.

Dobruczky Zsolt önkormányzati képviselő utalt a legutóbbi választásokra, amelyen nyolcan indultak el a NACSE színeiben. Ennek részben az volt az oka, hogy teljes mértékben azonosulni tudtak a szervezet célkitűzéseivel, részben pedig az, hogy ebből kifolyólag kalkulálhattak a töredékszavazatokkal is. Mindemellett sajnálattal emlékezett meg Lohr Gyula haláláról, amelynek következtében a jelenlegi helyzet állt elő.

Elöljáróban annyit árult el az egykori képviselő és a jelölt édesapjának kapcsolatáról, hogy mindketten szorosan kötődtek az MDF-hez. Míg Csanádi László édesapja 1988-ban alapító tagjai között volt a pártnak, Lohr Gyula két évvel később csatlakozott. Közös bennük továbbá, hogy ugyanabban az évben születtek, jó barátok lettek, később pedig a rendszerváltás utáni önkormányzati vezetésben is együtt dolgoztak. Hozzátette, fia is több szálon kötődik a 2. sz. választókerülethez, és véleménye szerint kiválóan alkalmas a feladatra.

Csanádi László elsők között beszélt a civil szervezet előnyeiről és hátrányairól. Az utóbbiak közé sorolta azt az erőteljes háttérbázist, amit egy párt adhat a tagságának, az előbbiek között pedig a másokkal történő együttműködési lehetőséget emelte ki. Rámutatott, örömmel veszik azoknak a civil szereplőknek és pártoknak a támogatását, akik hozzájuk hasonlóan a város érdekeit tartják szem előtt.

– Ismerem a kerületet, noha még nem ismerem minden gondját-baját. Körbejártam többször is azt a részt, és öt olyan utcát találtam, amely szilárd útburkolattal nem rendelkezik. Ez a Tükör, a Nap, a Liget, a Kálvin és a Luther utca. 2017-et írunk a XXI. században, vagyis szerintem ez a helyzet valahol nonszensz. Természetesen tudom, hogy erre az a válasz, hogy az útépítés pénz, támogatás vagy pályázat kérdése. Ezzel részben egyetértek, hiszen forrás mindig kell a fejlesztésekhez, viszont a vezetői akarat legalább ennyire fontos – mutatott rá a jelölt az egyik sarkalatos problémára.

Erre reagálva Dobruczky Zsolt hangsúlyozta, a testület már korábban létrehozott egy útépítési keretet, 10 millió Ft értékben. A fejlesztésekhez 50%-os lakossági önerőre van szükség, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez az arány túlságosan magas a jelenlegi gazdasági helyzetben. Éppen ezért előreláthatóan módosító javaslattal élnek, és azt is megvizsgálják, hogy milyen további – nem feltétlen financiális – segítséget tudnak nyújtani az érintetteknek.

Az indulás mögöttes tényezőiről szólva a képviselőjelölt elmondta, szeretné az egyensúlyi helyzetet javítani, egyúttal visszaszorítani a „hatalmi döntéseket”.

– Ezeket a kérdéseket szeretnénk a jövőben érdemileg megvitatni, kiértékelni a lakossággal, nem a fejük felett dönteni. Mivel minden ember véleménye számít, azt kérem az ott élőktől, hogy osszák meg az összes gondjukat, bajukat velem, velünk. Azt a választásokig a 06-30/683-9243-as telefonszámon vagy a halenka11@gmail.com e-mail címen keresztül tehetik meg, megválasztásom esetén pedig kihelyeznénk a kerületben egy ún. „ötletládát”. Ez a nap 24 órájában elérhető lenne, és névvel vagy név nélkül bárki bedobhatná a javaslatait, észrevételeit – fogalmazta meg terveit.

Rámutatott, ezeket az anyagokat eljuttatnák az érintett szervekhez, ill. írásos formában a visszacsatolás is megtörténne.

A napokban felröppent, esetleges baloldali támogatásra irányuló kérdésre válaszolva Gombár Györgyné elmondta, igaz a hír: az MSZP és a DK is felajánlotta a támogatását. A megkeresést örömmel fogadták, mivel növeli az esetleges győzelmi esélyeket, ezzel együtt továbbra sem nem kötelezik el magukat egyetlen pártnak sem.

– Eddig még nem keresett meg bennünket a Fidesz vagy a Jobbik, de ha ők keresnének meg bennünket azzal a szándékkal, hogy támogatni szeretnék a jelöltünket, az ő támogatásukat is szívesen vennénk – érzékeltette egy szemléletes hasonlattal a civil szervezet álláspontját.

Zárásként Csanádi László kérte a lakosságot, hogy céljaikban legyenek partnereik, és első lépésként március 26-án adják rá a szavazatukat!

Kiemelt

A képen a harmadik helyért folyó mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán) A képen a harmadik helyért folyó mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán)

A Deer Wood-osok nyerték az ünnepi strandröplabda vándorkupát

Sport

Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva) Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva)

Anya és lánya aratták le a babérokat a furugyi főzőversenyen

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Beleznay Endre egyszemélyes színháza

Szarvas

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva) Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2017. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  

Kategóriák

Friss

Connect