Connect with us

Hírek

A vajdások jutottak tovább a Békési Érték-Mérő megyei döntőjébe

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló, 2012. évi XXX. törvénynek megfelelően sorba kell vennünk a nemzeti értékeinket, és ezt nagyon helyesen alulról felfelé történő rendben, azaz először a települések, egy-egy falu, város, majd azt követően megyei és az országos értékek listázása történik, mondta el tájékoztatásul a diákoknak Várfi András, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke a Békési érték-mérő elnevezésű vetélkedősorozat szarvasi járási elődöntőjének megnyitóján.

– Az országosok értékek közül a legkiemelkedőbbek hungarikumokká válnak. Nagyon fontos minden ember életében, hogy tudja a saját értékeit, ugyanakkor az is fontos, hogy egy közösség legyen tisztába azzal, hogy milyen kiváló a szarvasi birkapörkölt, milyen jó a kapusznyika, de hát lehetne sorolni, hogy mi minden jó – jelentett ki Várfi András.

Gratulált, hogy a járásból kilenc csapat jött össze erre a “mindig izgalmakkal teli, mindig nagyon jó hangulatú” vetélkedőre, ami a pedagógusok önfeláldozó munkájának köszönhető, hogy gondot fordítottak erre.

Hat feladatból az első három korosztályfüggő volt, azaz külön az általános és külön a középiskolásoknak is készültek feladatlapok. Ezek kifejezetten a lexikális tudásra építettek, a másik három már egy kicsit játékosabb, viccesebb volt, a gyerekek találékonyságára és figyelmére volt nagyobb szükség, árulta el a verseny előtt Sztahovics Zsuzsanna, a verseny moderátora.

A gyulai Székely Mihályból egy, a szarvasi Vajdából két középiskolai, a Benkából, a Fő tériből és a kondorosi iskolából egy-egy, a Gyakorlóból három általános iskolai csapat nevezett.

Az általános iskolások közül a Kondorosi Petőfi István Általános Iskola, AMI és Kollégium Kondorosi betyárok nevű csapata, a középiskolák közül a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Matek-9 nevű csapata mehet a megyei döntőre, ami február 21-én lesz Békéscsabán. A csapat tagjai: Fabó Csenge, Kovács Panna, Pribelszki Boglárka, Seregélyes Viktória.

Kiemelt

A képen a harmadik helyért folyó mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán) A képen a harmadik helyért folyó mérkőzésen készültek (Fotó: Babák Zoltán)

A Deer Wood-osok nyerték az ünnepi strandröplabda vándorkupát

Sport

Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva) Klam Edit és lánya (Fotó: Hegedűs Éva)

Anya és lánya aratták le a babérokat a furugyi főzőversenyen

Békésszentandrás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Beleznay Endre egyszemélyes színháza

Szarvas

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva) Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2017. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728  

Kategóriák

Friss

Connect