in , ,

Elűztük a telet – legalábbis megpróbáltuk

A farsang hagyományosan a bálak, a szórakozás, a télűzés, téltemetés időszaka. Erre a feladatra vállalkoztunk mi is, amikor a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola meghívásában vártuk a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, barátokat, hogy legyenek részesei farsangi mulatságunknak.

A báli hangulatot iskolánk végzős diákjai teremtették meg, amikor a Bűbáj című film betétdalára varázslatos keringővel nyitották meg a délutánt. A cím igazán találó volt, hiszen valóban bájos hölgyeket és elegáns urakat láttunk a színpadon, könnyes szemeket, meghatott szülőket pedig a nézőtéren.

Ezt követően egy képzeletbeli utazás vette kezdetét. Először a Riói karnevál atmoszféráját idézték meg ifjú, de annál tehetségesebb társastáncosaink. Majd hazai vizekre eveztünk.

Az 5.b és 5.c osztály tanulói – felelevenítve a farsanghoz kapcsolódó néphagyományokat – egy kérdésre várták a választ: „Itt lakik az ördög?” Műsoruk végére pedig ki is derült, hogy hol.

Az 5.a-sok a Légy jó mindhalálig című musicalből választottak egy – a diákok számára nagyon fontos –  iskolai „eseményt”. Igen, az óraközi szünetről van szó. Előadásukból megtudhattuk, mire is elegendő tíz perc.

A 6.a osztály jóvoltából egészen közeli helyszínen, osztályfőnökük, Csaba bácsi otthonában jártunk, aki a TV előtt ülve próbálta meg kitalálni, mit is adhatnának elő az idei farsangon. A csatornák közt kapcsolgatva aztán rátalált a nyerő produkcióra. És hogy jól választott, azt a közönség mosolya és vastapsa azonnal igazolta.

Utunk következő állomása Franciaország, a tavalyi labdarúgó EB helyszíne, ahová a 6.b osztály vitte el a jelenlévőket. A sportesemény himnusza ihlette műsorukat, melyben el is énekelték az azóta ismertté vált dalt.

A 6.c-sekkel a Déli sarkon találtuk magunkat. A színpadot ellepték a mindig elegáns frakkban szaladgáló madarak, a pingvinek. De eszünkbe sem jutott a hideg, hiszen pingvintáncukkal igazi forró hangulatot varázsoltak a februári délutánba.

Következő helyszínünk Dél-Amerika, ahol a cowboyok unottan figyelték, ahogyan a hölgyek kánkánt járva próbálták szórakoztatni őket. Aztán gondoltak egyet, és megmutatták, mi az igazi tánc. Fergeteges country előadásával a 7.a osztály felrobbantotta a színpadot.

A 7.b-sek nemcsak térben, hanem időben is utaztak. A zene evolúciója című műsorukban megelevenedett az ősember éneke éppúgy, minta reneszánsz zenéje, a Beatles legendája, vagy a XXI. század modern ritmusai.

A 7.c osztály tanulói néhány percre pálcikaemberekké változtak, és egy nagyon látványos tánccal léptek színpadra. A sötétben világító fejek, karok, lábak egyaránt elnyerték kicsik és nagyok tetszését, „fényes” sikert arattak.

Utunkat New Yorkban folytattuk. De nem a Central Parkban sétálva, hanem néhány kalap, sétapálca, és Frank Sinatra segítségével a végzősök produkciójában.

A végállomás Franciaország, ahová a fináléban a színjátszók segítségével érkeztünk meg, akik a Monte Cristo grófja című előadásukkal zárták az idei benkás farsangot.

Azt gondolom, iskolánk tanulói mindent elkövettek annak érdekében, hogy tényleg elűzzék a telet, a hideget. Erről árulkodnak a következő képek is. Rajtunk nem múlott…

Szabó Józsefné

Szarvas vonzza a sárkányokat

Bemutatták a Vajda utolsó pillanatban megmentett ásványgyűjteményét