in , , ,

Kamarai szolgáltatások – Információk első kézből

Ahogyan az elmúlt években is, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakértők révén, ingyenes szolgáltatások biztosításával segíti a vállalkozásokat. A gyakori változások folyamatos, naprakész tájékozottságot várnak el a mikro, kis- és középvállalkozások vezetőitől csakúgy, mint a legnagyobb cégekétől. Adott a lehetőség arra, hogy ha kérdés merül fel, azonnal a kamara jusson eszükbe, mint olyan forrás, ahol hiteles információkat kaphatnak, első kézből.

– Több esetben azt tapasztalatuk, hogy ha a vállalkozók már nem tudnak kihez fordulni segítségért, felkeresnek bennünket – mondja Tóth Zsolt titkár, a kamara ügyintéző szervezetének vezetője. – Célunk az, hogy egyre inkább magunkra irányítva a figyelmet, az elsők legyünk, akitől segítséget kérnek.  A törvény előírja, mely szolgáltatásokat kell a kamaráknak biztosítani azok számára, akik eleget tesznek a kamarai regisztrációs díjfizetési kötelezettségüknek.

– A köztudatban talán kevésbé ismert, hogy ez nem újkeletű rendszer.

– Kamaránk a szolgáltató kamara szlogen mentén dolgozik, ahogy eddig is tette. Palettánk igen széles, aminek csak egy része a térítésmentes szolgáltatások csoportja. Azon vagyunk, hogy erről szélesebb körben tájékoztassuk a vállalkozókat és az érintetteket. Akik ügyintézés miatt már megfordultak a kamara székházában, velük közvetlen a kapcsolatunk. Előfordul a telefonos megkeresés is a tanácsadásokkal kapcsolatban. Erre biztatjuk az érintetteket: keressenek telefonon, akár foglaljanak időpontot online felületünkön, hogy megspórolják a várakozási időt.

– A kötelező regisztráció révén nem érik el a vállalkozókat?

– Igaz, hogy közvetlenül is kommunikálunk a vállalkozásokkal, de sok esetben nincs elektronikus elérhetőségünk, mert a kamarai regisztráció során nem kötelező megadni azt. Más esetben azt tapasztaljuk, hogy a vállalkozók a könyvelőjük e-mail címét adják meg, így nem jut el az információ közvetlenül hozzájuk. Ezért is biztatjuk a vezetőket, egyéni vállalkozókat, adjanak meg közvetlen e-mail címet, hogy elérjük őket, és könnyebben tarthassuk a kapcsolatot.

Ingyenes tanácsadások a kamaránál:

Munkavédelmi tanácsadó szolgálat, munkaügyi tájékoztatás: minden héten, kedden 10-12 óráig.

Fogyasztóvédelmi tanácsadás: minden héten, szerdán 10-12 óráig.

Számviteli és adótanácsadás: minden páros héten, szerdán 8.30-tól 13 óráig

Jogi tanácsadás: minden páros héten, pénteken 8.30-tól 13 óráig

Adatvédelmi tanácsadás: minden hónap első szerdáján 13 órától

Kérjen időpontot, ne várakozzon!

Tel.: 06-66-324-976; 06-66-451-775; +36-30-206-97-37; +36-20-939-46-77; +36-70-611-90-85

E-mail: bmkik@bmkik.hu

Helyszín: a kereskedelmi és iparkamara székháza (Békéscsaba, Penza ltp. 5 sz.)

Feltétel: rendezett kamarai regisztráció, vagy rendezett önkéntes kamarai tagdíj.

(X)

Domján Balázs (feketében)

Harmadszor is nagy sikert aratott a hétvégi szarvasi jégkorongtorna

Bolyai: Az élmezőnyben végeztek a gyakorlós Okos Baglyok