in , ,

Joyful Díjat kapott Szemerédi Bernadett, a Cervinus Teátrum színésznője

A világ legnagyobb gospel kórusát álmodta meg Örömteli Magyarország Alapítvány, nem kevesebb, mint 20 ezer fővel. Ez magasan túlszárnyalná a 2015-es Guinness Rekordot, amikor a Fülöp-szigeteki Quezonban 8688 gospel énekes dalolt együtt. A szervezet elsődleges célja azonban nem a figyelemfelkeltés, hanem a zenén keresztül a kulturális összetartozás, a hit és a remény közvetítése. Ennek a gyarapodó csapatnak vált közvetítőjévé Szemerédi Bernadett, a Cervinus Teátrum társulatának egyik állandó tagja.

– Az imázsfilm elkészítésében segédkeztem – árulja el a karitatív tevékenység kezdeteiről a színésznő. – Rück Zsolt, az alapítvány elnöke kért fel a szerepre, akivel a kapcsolatom már korábbra nyúlik vissza. Alapvetően elég sokat jótékonykodom, hiszem, hogy a gondviselőtől kapott talentumból másoknak is juttatnunk kell. Igyekszem minél többet tenni azért is, hogy a hangommal sokaknak segíthessek. Azért álltam az ügy mellé, mert szerintem ez a kezdeményezés felrázza generációkat, és olyan értékeket helyez középpontba, amelyek miatt érdemes küzdeni.

Az alapítvány vidám, egymást tisztelő és szerető, hitben, reménységben gazdag, örömteli Magyarországot vizionál. Nem kergetnek hiú ábrándokat, tudják, a cél egyelőre meglehetősen távoli. Meggyőződésük szerint azonban ehhez az egyik leghatékonyabb eszközt a zene jelenti, ami összehozza az embereket és felemeli a lelkeket.

– Nagyon büszkén vállalom, hogy bolondos, vagy ahogyan én nevezem, szent őrültség, amit kitűztünk magunk elé – vallja kendőzetlenül Balázs Zsuzsa, a Joyful Hungary kommunikációs vezetője. – De ha belegondolunk, az igazi nagy dolgok mindig szent őrültségekből születtek. Merni kell nagyot álmodni, mert különben bennragadunk a hétköznapok fásult szürkeségében. Mindenkit bedarál a mai világ, ezért kellenek az olyan megállók, amik nagyon emberközpontúak. Ebben a küldetésben ott van a remény, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz mi, emberek.

Hangsúlyozta, nem énekesi ambíciókat dédelgető sztárjelölteket várnak, hanem hangi adottságoktól függetlenül olyan embereket, akiket megérint a céljuk, és szeretnének a közösség tagjaivá válni. Alig néhány hónap leforgása – és különösebb médiakampány nélkül – eddig mintegy 1200-an csatlakoztak a csapathoz, a létszám pedig folyamatosan bővül. Az első nagy mérföldkövet a február 23-i gálavacsora jelentette, ahol bemutatták az imázsfilmet és díjazták azokat, akik önzetlenül a nemes ügy mellé álltak. További két kitüntetett mellett Szemerédi Bernadett volt az, aki művészeti kategóriában kiérdemelte a Joyful Díjat.

– Mivel javában folynak a Szigorúan tilos próbái, félve mondtam a rendezőnek, hogy lenne Budapesten egy gála, amire el kellene mennem – emlékszik vissza nagy eseményre a kitüntetett. – Mindössze annyit tudtam, hogy nagyon fontos, hogy ott legyek, én pedig arra gondoltam, biztos azért, mert jelen lesznek a támogatók, a szakma krémje, és a filmet is itt látja először a nagyközönség. Már elhangzottak a köszöntők és néhány zenés, énekes produkció is, amikor a díjkiosztáshoz felhívták a színpadra a kezdeményezés arcát, Weisz Fannit. S bár még a kitüntetett neve ugyan nem hangzott el, a leírás alapján biztosra vettem, hogy Fanniról van szó. Csak az volt a furcsa, hogy az alapítvány elnöke egyre többet pillantott ki rám. Amikor kimondták a nevem, nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá, hogy én kapom.

A színésznőnek már saját tapasztalata is van azzal kapcsolatban, mire képes a zene ereje. Korábban lehetősége nyílt a Reménység Fesztiválon szólót énekelni, egy ezerfős kórus kíséretében. Mint megfogalmazta, hatalmas energiák szabadultak fel alig néhány perc leforgása alatt, épp ezért csak nehezen tudja elképzelni, mire képes ennek a létszámnak a többszöröse.

Akit pedig részese szeretne lenni az élménynek, kattintson a www.joyfulhungary.com címre, és töltse ki az ingyenes regisztrációt. Az alapítvány – megfelelő létszám elérése esetén megkezdi a regionális próbák szervezését, hogy a kórustagok ne csak a virtuális térben, hanem személyesen is találkozzanak.

Szlovákból tova tűnő tél

Balázs Gergő (balról)

Gratulálunk: Balázs Gergő lett az év rajzolója a BME Építészmérnöki Karán