in ,

Szarvas adott otthont a VI. Nemzeti Halászbálnak

A halászati ágazat Debrecen, Gödöllő, Keszthely, Szeged és Pécs után Szarvason, az Árpád Szálló dísztermében tartotta meg hatodik vidám seregszemléjét, a Nemzeti Halászbált. Az aktuális halászbálon mindig eldöntik, hogy hol lesz a következő ilyen alkalom. Így esett a választás a legutóbb, Pécsen, hogy 2017-ben Szarvas ad otthont a társasági eseménynek.

– Itt nagy halászati hagyományok, nagy halászati kultúra van. Akkor az volt az elképzelés, hogy a szarvasi halasok fogjanak össze és szervezzük meg minél színvonalasabban ezt a rendezvényt. A főszervező a Víz, Hal, Ember Közalapítvány, ami koordinálta az egészet és a munka dandárját is elvégezte, de különböző mértékben mindenki aktívan vett részt a szarvasi halas szakma képviselői közül a szervezésben – mondta Kakuk Csaba, az alapítvány elnöke.

Elhatározták, hogy nem csak a klasszikus báli programelemeket használják fel az este, pontosabban a délután folyamán, hanem mellétesznek egyfajta kulturális vonalat is. Így kerülhetett sor arra a kiállításra, aminek a megnyitója a bál előtt volt a Tessedik Sámuel Múzeumban.

Az est háziasszonya Uhljár Zita, házigazdája pedig az a Kerekes Áron volt, aki néhány éve turisztikai élményellenőrként egy hónapon keresztül értékelte a szarvasi attrakciókat.

A bál dr. Zima János tárogatójátékával és Csányi Richárd Halászmiatyánkjával kezdődött. Dr. Váradi László, a Magyar Akvakultúra Szövetség elnöke kezdte a köszöntők sorát.

– Egy nagyon régi halas kultúrának egy maradványa a Körös-kultúra. Erről többet kellene hogy tudjunk, többet kellene foglalkozzunk vele. Éppen azért vannak ezek a rendezvények, legyen az egy halászbál, hogy összekapcsoljuk a halászati gondolkodást a hagyományőrzéssel, az értékeknek a megőrzésével. Én úgy gondolom, hogy azok, akik idejöttek ma Szarvasra, átérzik, hiszen egy ilyen bálnak is van egy töltése, amit kimondva, kimondatlanul talán mindenki megérez. Szarvas nem véletlenül a halászat egy olyan központja, ahol olyan intézmények, olyan szervezetek, vállalkozások működnek, amik hozzájárulnak a hazai halászat fejlődéséhez, sőt az európai, de az Európán túli halászat fejlesztéséhez, tehát úgy gondolom, hogy jó helyen vagyunk – mondta Váradi László, a HAKI korábbi elnöke, majd leszögezte, “Szarvas a halászat szempontjából a világ közepe”.

A rendezvény főtámogatója a Földművelésügyi Minisztérium, fővédnöke dr. Fazekas Sándor miniszter volt.

GFF Pedagógiai Kar sikerei a Gerhardus Tudományos Diákköri Konferencián

Gaál Roland és dr. Takács Árpád

Szarvason járt a Békés Megyei Kormányhivatal új főigazgatója