in , ,

Vajdás sikerek az Ábrahám Örzse Emlékversenyen

Lauday Marcell és Komáromi Nikolett
Lauday Marcell és Komáromi Nikolett

A Mezőtúri Református Gimnázium ebben a tanévben is meghirdette az egyházi középiskolák országos angol nyelvi versenyét, az Ábrahám Örzse Emlékversenyt, melyet idén hatodik alkalommal írtak ki. Az ország minden részéből 20 református, katolikus és evangélikus iskola diákjai neveztek erre a versenyre, összesen 336-an. A verseny két fordulóból állt, egy, az iskolákban megírt írásbeli fordulóból, majd a szóbeli versenyből, ahová 7 kategóriában a legjobb 5-7 versenyzőt hívták be. Összesen ezúttal 38 diák versenyezhetett.

A döntő két napig tartott, hiszen a nyelvtudás minden készségét mérnie kellett a zsűrinek. Az első rész hallott szövegértés volt, majd a versenyzőknek egy PowerPoint prezentációt kellett bemutatni, mely a Biblia bármilyen témaköréről szólhatott. A harmadikban néhány képről és témáról kellett beszélni önállóan és összefüggően, majd a negyedik részben egy szituációs játékra került sor.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumból Komáromi Nikolett 9. B. és Lauday Marcell 10. B. osztályos tanuló jutott be erre a rangos versenyre. Nagy örömünkre Niki kategóriájában negyedik, míg Marcell második lett. Marcell a verseny különdíját is megkapta, hiszen ő készítette a legjobb és legeredetibb PowerPoint bemutatót. A bemutató azért volt nagyon kiemelkedő, mert Marcell a biblia nyelvezetéről és különféle nyelveiről beszélt magas szinten. A diákok felkészítő tanárai dr. Darida Andrásné és Janurik Viktória tanárnők. A zsűri szerint nagyon magas szintű volt a diákok felkészültsége, a magyar akcentus teljesen eltűnt már a gyerekek kiejtéséből. Érezhető, hogy nem csak az angol órákon használják az angol nyelvet. Az erős mezőnyben nagyszerűen helytállt Niki és Marcell.

Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak kiemelkedő teljesítményükért.

Kitajkáné Szántai Mária igazgató

Rekordszámú pályamű érkezett a közlekedésbiztonság gyerekszemmel meghirdetett versenyre

Szpisjak Zsófia és Szpisjak Bence

Benkás testvérpár az országos döntőben