in , ,

Rangos versenyről hoztak aranyat és ezüstöt utánpótlás kézilabdázóink

A hétvégén 9. alkalommal rendezték meg Szentesen a Kiss Bálint Nemzetközi Kézilabda Utánpótlás Kupa & Szentesi Kézilabda Fesztivált. Szarvas férfi kézilabda egyesülete, a Handball Club Szarvas, idén vett részt először eme nívós rendezvényen. Mára már az egyik legnagyobb kézilabdás esemény lett az utánpótlás körében, ahová a régiók, a legmeghatározóbb csapataikat nevezik. Míg 2009-ben csak 15 csapattal indult a rendezvénysorozat, 2011-ben már 68, 2015 pedig már 96 csapat  versengett a legjobb helyezésért. A HC Szarvas U8 és U9-es korosztályban állított ki csapatot.

A három napon át tartó mérkőzések (több városban, több helyszínen), igen kimerítők voltak (fizikailag és lelkileg is) mind a játékosok, szakvezetők és szurkolni érkező családtagok számára. A gyermekek viszont töretlen lelkesedéssel, kitartással küzdöttek a legjobb helyezésekért. A szarvasiak méltán lehetnek büszkék csapatukra, edzőjükre és szurkoló táborukra. Az ifjoncok mindent beleadtak, hogy mindenkinek megmutassák milyen nagyszerű játékosok, mennyire felkészültek, tehetségesek és mennyire szeretik az általuk űzött sportot.

Az U9-es korosztályban nevezettek névsora: Bánfi Péter, Czifra Zétény, Czigléczki Barnabás, Gyurcsik Ákos, Gyurcsik Balázs, Helmeczi Csanád, Károlyi Zoltán, Komár Gergő, Kugyela Kristóf, Medvegy Zalán, Szöcs Zsombor, Tusjak Marcell, Varga Martin.

Az U8-as korosztályban a következő gyermekek léptek pályára: Czifra Zétény, Gyurcsik Balázs, Komár Gergő, Kugyela Kristóf, Medvegy Zalán, Tusjak Marcell.

Mindkét csoport edzője: Tusjak János

Az U9-esek korosztályában, a fiúk körében, egyetlen veretlen csapatként álltak fel a dobogó legmagasabb fokára, maguk mögé utasítva több országos hírnévvel rendelkező sportiskolai csoportot. Eredmények:

Csanádi DSE Budapest – HC Szarvas 12-22
Csongrádi Tigrisek UKE – HC Szarvas 8-20
Gézengúz UKC Kalocsa – HC Szarvas 10-17
Kőkúti Sasok DSE Tata – HC Szarvas 11-19
Szentesi Sportiskola – HC Szarvas 7-16

Az U8-soknak nehezebb dolguk volt, hiszen a csapattagoknak az U9-es korosztályban is helyt kellett állniuk. Büszkeségünkre, így is sikerült ezüstéremmel a nyakukban hazatérni. Eredmények:

Szentesi Sportiskola – HC Szarvas 6-17
Gézengúz UKC Kalocsa – HC Szarvas 15-26
HC Szarvas – Csanádi DSE Budapest A 17-8
HC Szarvas – Csanádi DSE Budapest B 11-22

Külön kitüntetettként az U8-as korosztály legjobb kapusa Czifra Zétény lett.

Mi, szülők méltán vagyunk büszkék gyermekeinkre, akik a kupán résztvevők között ilyen sikereket értek el és emelték a torna színvonalát. Gratulálunk fiúk! Hajrá Szarvas!

Végezetül pedig álljanak itt Jani bácsi, az edző bá szavai: „most is bebizonyosodott, hogy a sportnak igenis igazi közösség formáló ereje van!”

Martók Anita, szülő

Fotó: Helmeczi Ákos

Tizenötmillió csomót tartalmaz az Országházba készülő szentandrási szőnyeg

Bíró Gyula

Miniszteri elismerő oklevél Bíró Gyulának