in ,

Tizenötmillió csomót tartalmaz az Országházba készülő szentandrási szőnyeg

Közel másfél év alatt készül el az a 150 négyzetméteres alapterületű perzsaszőnyeg, ami az Országház felsőházának társalgóját fogja díszíteni. Érdekesség, hogy a szőnyeg elődje is Békésszentandráson készült, közel fél évszázada, 1970-ben. A nagy változást az hozta, hogy a rendszerváltást követően megnyitották a Parlamentet a látogatók előtt, aminek következtében naponta több ezren tapossák a kézi csomózású, egyedi mintákat tartalmazó kárpitot, így az évek során látványosan megkopott. Az utánpótlást az Art-Kelim Kft. öcsödi részlegében végzik, ahol hét tapasztalt asszony december óta szövi az óriásszőnyeget.

– Feszített tempóban dolgozunk, mert minden nap 6 cm-t kell teljesítenünk – árulja el Labancz Andrásné Margitka, miközben egy percre sem szakítja meg a munkát. – Ez többé-kevésbé sikerül, de mivel idős a csapat, előfordul, hogy jobban elfárad a kezünk, és nem végzünk a normatívával.

A szövőnők közül mindössze ketten aktív dolgozók, öten nyugdíjasként végzik ezt a felelősségteljes szakmunkát. Szigorú menetrend szerint hétköznaponként fél hétkor foglalják el helyeiket, és csak 5-5 perces pihenőt, ill. egy rövid ebédszünetet engedélyeznek maguknak.

Czuczi Ernő, a cég ügyvezetője is szinte minden nap kilátogat az üzembe. Útközben elmeséli, a megbízást egy 2015-ös közbeszerzés útján nyerték el. Azt csak zárójelben jegyzi meg, hogy nem volt nagy a konkurencia, mivel országos viszonylatban egyedül a szentandrási cég rendelkezik akkora méretű szövőszékkel, ami alkalmas a feladatra. A projekt azonban átlépte a felső értékhatárt, ezért kötelező alapon közbeszerzést kellett kiírni.

– A szőnyeg 7,3 mX20,8 m-es, és kb. 13-14-féle színt használunk hozzá. Négyzetméterként 100 ezer, összesen pedig 15 millió csomót tartalmaz – osztja meg a készülő kézműves termék legfontosabb paramétereit. – Szerencsére a mintát már ismertük, és az eredeti műhelyrajzzal is rendelkeztünk.

Az előkészítés hozzávetőlegesen egy évet vett igénybe. Nehézséget okozott többek között a speciális fonalak beszerzése és azok egyedi árnyalatra történő festése is. Ennek megoldására egészen Hollandiáig kellett utazniuk, több szín egy ottani festődében készült el. A megrendelő azt is nyomon követte, hogy a szőnyeg pontos mása legyen az eredetinek, ezért rendszeres egyeztetniük kellett a Parlament műszaki osztályával.

– A szőnyegek ára elég magas, ez utóbbinak a költsége pl. 43 millió Ft. A magyar munkabérek sajnos nem tudnak versenyezni az arab, kínai és az indiai bérekkel. Ezért is dolgozunk csak közületi rendelésre. Azt látjuk, hogy az üzleteket ellepik a közel és távol-keleti termékek, amik ugyan harmadannyiba kerülnek, mint a békésszentandrási, de minőségben némileg alulmaradnak. A konkurencia egyedül a mérettel nem tud versenyezni. Európában egyeduralkodók vagyunk a 8,3 méter hosszú szövőszékünkkel, de Indiában is csak egynek a létezéséről tudok – osztja meg az értékesítés nehézségeit a Kft. első embere.

A jövőt illetően már kevésbé derülátó. Az a generáció ugyanis, aki jelenleg dolgozik, lassan kiöregszik, utánpótlás pedig nincs. A fiatalok nem vállalják ezt a monoton, rendkívüli odafigyelést és gyors munkatempót igénylő feladatot, a középkorúakat pedig az időszaki megrendelések miatt nem éri meg betanítani. Czuczi Ernő szerint egyedüli megoldás, hogy hosszútávon egy olyan hagyományőrző egyesületet hozzanak létre, akik ápolják a gyökereket, és továbbviszik a szőnyegszövés technikáját.

A jelenleg készülő szőnyeg munkálatai előreláthatólag 2018 nyarán fejeződnek be. Ezzel együtt pedig összesen 8 szentandrási kézi csomózású perzsa gazdagítja majd az Országházat.

Tavaszi fáradtság vett erőt a Hunyadin

Rangos versenyről hoztak aranyat és ezüstöt utánpótlás kézilabdázóink