in , ,

Ötödik hely a birkózók országos diákolimpiai döntőjéből

2017. március 3-án Soltvadkerten rendezték a kötöttfogású országos diákolimpiai döntőt. A Szarvasi Birkózó Egyesületet Bankó Kristóf és Hajduch Nándor képviselte. Ők harcolták ki az indulási jogot, ahol tisztességesen helytálltak.

Kristóf a 69 kg-osok között mérettette meg magát, ahol egy vereség után búcsúzott is a versenytől. Három hónapja jár birkózni, így messze felülmúlta edzője elvárásait azzal, hogy bejutott a döntőre.

Nándi az 58 kg-osok közt mérte össze erejét és tudását ellenfeleivel, ahol nagyszerűen kezdett, ellenfeleit össze-vissza dobálta egészen az elődöntőig. Ott sajnos megálljt parancsolt neki ellenfele , így a délutáni helyosztók során a bronzéremért küzdhetett  meg. A bronzéremért vívott csatában látszódott Nándin, hogy már fáradt és nem eléggé összpontosít, amit ellenfele kihasznált és betusolta őt, így be kellett érnie az előkelő  5. helyezéssel.

A tavalyi évhez képest (Tóth Patrik országos bajnokság 5. helyezés) ismét sikerült egy szarvasi birkózónak a legjobb 5 közé küzdenie magát a korosztályuk egyik legrangosabb versenyén.

Lázár Zsolt esperes (b3), Csicselyné Korbely Zsuzsanna (b5) és Galó Tamás (b6)

Két szarvasi díjazott az ünnepi megyegyűlésen

Sebők László és Gyekiczki Fanni

Országos tanulmányi döntőkbe jutottak a vajdások