in , ,

Tisztességes, pozitív kampányt ígér Vona Gábor pártelnök

Samu Tamás Gergő, Vona Gábor, Pósa Zsolt és Sinka Imre
Samu Tamás Gergő, Vona Gábor, Pósa Zsolt és Sinka Imre

Végegyházát és Mezőhegyest követően Szarvast is útba ejtette a Jobbik elnöke. Vona Gábor Samu Tamás Gergő, a párt képviselőjelöltjének invitálására mondott igent, hogy konzultáljon a helyi lakossággal, és a 2. sz. választókerületben élők figyelmébe ajánlja az indulót.

– Tamást régóta ismerem, dolgoztunk együtt országgyűlési képviselőként is. Ismeretségünk Jobbiknak azon időszakára nyúlik vissza, amikor még Parlamenten kívüli mozgalomként bontogattuk a szárnyainkat. Azt gondolom, hogy egy nagyon tisztességes, becsületes, tenni akaró, Szarvast töviről hegyire ismerő emberről van szó, aki hogyha megkapja a lehetőséget a bizonyításra, akkor bizonyítani fog – erősítette meg támogatásában a helyi jelöltet.

Bevezetőjében Samu Tamás Gergő röviden ismertette programját. Egyik legfontosabb üzenetként megfogalmazta, szeretné, hogy a jövőben az önkormányzat ne hozzon döntést az emberek feje felett, hanem ezt megelőzően minden esetben kérje ki a véleményüket. Példaként említette a Szabadság utcán elhelyezett jelzőlámpákat, a Vajda Péter utca egyirányúsítását, ill. a szemétszállítás kérdését, ami néhány napos átmeneti idő után került bevezetésre. Az aktualitások között utalt a felmerült alpolgármester választásra, amit ugyan az utolsó percben elnapoltak, de az események ezúttal is az emberek megkérdezése nélkül zajlottak. Rámutatott, véleménye szerint egyébként nincs is szükség alpolgármesterre, hiszen amíg Babák Mihály polgármesterként és országgyűlési képviselőként „két lovon ült”, addig is el tudta látni mindkét feladatkört.

A pártelnök az országos ügyeket illetően úgy fogalmazott, csak magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel lehet kormányozni, amelyek egyike sem jellemzi a regnáló hatalmat. Hangsúlyozta, egy közösség érdekeit nem lehet pártpolitikai alapon mérlegelni, vagyis véleménye szerint önkormányzati szinten az „egész pártpolitikát el kellene felejteni”. Helyben a döntéseknek a jó és a rossz közötti választás mezsgyéjén kellene megszületniük, függetlenül attól, hogy jobbikos, fideszes vagy MSZP-s javaslatról van-e szó. Országos példaként említette az egészségügy helyzetét, amelyet ma nem a szakmaiság, hanem sajnos pártpolitikai prioritások határoznak meg.

Kitért Békés megyére és az itt élő emberekre is, akiken látható nyomokat hagyott az elmúlt időszak kormányzása. Az ország éléskamrájaként is emlegetett, kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező térségnek ugyanis szerinte semmit nem adtak, hanem elvettek tőle azok, akik hatalomra kerülésüket követően kizárólag a saját zsebüket szerették volna megtömni.

Aláhúzta, a Jobbik már a 2018-as választásokra készül, mégpedig egy tisztességes, pozitív kampánnyal, melyet ígérete szerint megválasztásuk esetén nem uralkodás, hanem egy alázatos szolgálat követ.

A nemrégiben végzett nemzeti konzultációról szólva elmondta, a megkérdezett közel félmillió ember véleménye szerint főként az egészségügy, az oktatás,  a munkabérek és a korrupció területén van szükség sürgető politikai beavatkozásra. A munkabérek tekintetében úgy látja, egy globális kelet-közép európai problémáról van szó, ami nemcsak elvándorláshoz vezet, hanem munkaerőpiaci, társadalombiztosítási és emberi, családi problémák okozója is. A megoldást az ún. bérunió megvalósítása jelenteni, amelynek kapcsán – hét országgal karöltve – az Európai Bizottsághoz fordulnak. Céljuk, hogy a bérek kiegyenlítődésének az alapelve bekerüljön az Európai Unió elvei és gyakorlati működése közé.

– Az egész Európai Uniós és kohéziós politikát át kell alakítani. Azok az EU-s források, amik Magyarországra érkeznek, nagyon rosszul hasznosulnak, nagyon sok esetben a korrupció martalékává válnak, vagy ha nem, külföldi cégek profitját gyarapítják. Sajnos egyre inkább kijelenthető az, hogy átvertek bennünket az EU-s csatlakozás során a nyugati országok, és lényegében nem az volt az alapvető szándékuk, hogy felzárkóztassák ezt a régiót, hanem hogy kihasználják az itt lévő olcsó munkaerőt és a piacban lévő lehetőségeket. Ezen kell változtatni – utalt azokra a potenciális forrásokra, amelyekből a bérkompenzáció megvalósítható lenne.

Mint mondta, „házon belül” is mindent meg kell tenni az egyes szektorok felzárkóztatásáért, különösképp az egészségügyre és az oktatásra fókuszálva. Mindemellett bevezetnék az ún. földesúradót azok számára, akik tisztességtelen módon, a politika eszközével növelték  vagyonukat. Ez később természetesen igazságügyi útra is terelnék, beigazolódása esetén pedig teljes vagyonelkobzás történne.

A hátralévő egy év feladatának azt tartja, hogy ledolgozzák a Fidesszel szembeni hátrányukat. Úgy látja, hogy a kormányzópárt előnye meglehetősen bizonytalan és illékony, a magyar társadalmon belül „fortyog valami”, és meg fog jelenni a változás iránti igény. A kulcskérdés az lesz, hogy 2018-ig a Jobbik képes lesz-e olyan erőt felmutatni, ami mögé a társadalom többsége felsorakozik.

Szabadtéri kondipark létesült a Gyakorlóban

Vuk táncolva is hódított