Connect with us

Hírek

Csepreghy: Szarvasnak szüksége van még egy Babákra

Babák Zoltán, Dankó Béla, Csepreghy Nándor és Babák Mihály
Babák Zoltán, Dankó Béla, Csepreghy Nándor és Babák Mihály

Az időközi választások előtti kampányhajrára időzíttette lakossági fórumát a Fidesz-KDNP. A március 24-re hirdetett konzultáció házigazdája Dankó Béla országgyűlési képviselő volt, aki bevezetőjében a választópolgárok figyelmébe ajánlotta Babák Zoltán képviselőjelöltet. Úgy látja, a kormányzópárt által is támogatott induló eddigi közéleti tevékenysége és ötletei alapján alkalmas az előtte álló feladatokra, és munkájával hozzájárulhat a település fejlődési ívéhez.

– Nekem polgármesterként nagyon fontos, hogy olyan képviselő-testülettel működjek együtt, amellyel szót értek, várospolitikát folytatunk, és Szarvas város érdekeit szolgáljuk. Az én jelöltem Zoltán, akit a legalkalmasabbnak tartok azokra a feladatokra, amik előttünk állnak. Én bízom benne – fűzte tovább a szót Babák Mihály polgármester.

A lakossági fórum meghívott vendégeként Csepreghy Nándor, a Miniszerelnökség miniszterhelyettese is részt vett a rendezvényen.

– Sokba fog kerülni a kormánynak az én szarvasi látogatásom, mert jó néhány milliárdnyi fejlesztést ígértetett meg velem képviselőjelölt úr és polgármester úr – kezdte bevezetőjében. – Ebből a szempontból jobb lenne, ha nem választanák meg, mert akkor kevesebbet kellene betartani. Ha azonban azt akarják, hogy a polgármester úr által felvetettek mentén fejlődjön a város, akkor úgy látom, hogy a településnek még egy Babákra lesz szüksége – célzott némi humorral fűszerezve a választás tétjére.

Kifejtette, a rendszerváltás óta eltelt időszakban nagyon sok politikus fogalmazta meg, hogy mennyire fontos a vidék Magyarországa. Tették ezt négyévente, a választások előtti időszakban. Véleménye szerint az Orbán-kormány volt az első, aki a 2006-2013-as fejlesztési ciklust követően leült tárgyalni az érintettekkel, és megkérdezte őket, hogyan tudnának előrelépni e tekintetben. A települések benyújtották a fejlesztési koncepciókat, 2020-ig pedig a források – a szarvasi járás esetében 5 milliárd Ft – lehívására kerül sor.

Elmondása szerint Békés megye három fő irányvonal mentén határozta meg a fejlesztési elképzeléseket. Első helyen szerepelt az a négysávos gyorsforgalmi út, amely Békéscsabát Kecskeméttel fogja összekötni. Erre vonatkozóan néhány hónapja pozitív döntés született. Ezt egészítené ki a Szarvas-Orosháza útszakasz fejlesztése, ami a gyors és hatékony egészségügy ellátást tenné lehetővé. Ígéretet tett, hogy közbenjár Lázár János miniszter úrnál, hogy e tekintetben minél korábban támogató döntés szülessen.

A fórumot megelőző tárgyalások során érintették az oktatásügy kérdését is. Szó esett többek között a Szent István Egyetem kihelyezett karáról, melyben prioritást élvezne a jövőben az agrártudományi képzés továbbfejlesztése. Cél, hogy támogatást nyújtsanak a szakirányú végzettség megszerzésében, ezáltal pedig itthon tartsák a mezőgazdaságban érdekelt fiatalokat.

Kitért a közigazgatás átszervezésére is, amelyet azzal a szándékkal valósítottak meg, hogy az állam az „uralkodó” attitűd helyett állampolgárokat segítő, szolgáltatásokat nyújtó szerepet töltsön be.

Zárszóként visszautalt a közelgő választásokra, hangsúlyozva, minden Babák Zoltánra adott szavazat azt segíti, hogy ezek a célok minél gyorsabban valósuljanak meg. Arra kért mindenkit, támogassa a Fidesz-KDNP jelöltjét, hogy legyen a jövőben valaki, aki az általa tett ígéreteket számon tudja kérni tőle.

– Úgy gondolom, hogy amit itt Szarvason az elmúlt tíz évben a médiában végeztem, elég jó rálátást adott arra, hogy, mire van szüksége a városnak, és merre kellene elmozdulni a fejlesztések terén. Az emberekkel napi kapcsolatot ápoltam, és hiszem, hogy ez a mindennapi rutin a képviselői munkámban is eredményt hozhat. Készen állok a feladatra, és ha a választók is úgy gondolják, szavazzanak rám! Nem fognak bennem csalódni – kérte a 2. sz. választókörzet lakóinak bizalmát Babák Zoltán képviselőjelölt.

A kérdések előtt a település polgármester több aktualitást osztott meg a résztvevőkkel. Jó hír, hogy a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. egymilliárd Ft összegben kíván a közeljövőben fejleszteni, ami egyúttal száz új munkahelyet is jelent majd. Emellett a Magyar Közlöny arról számolt be, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. korszerűsítését, és várhatóan további állami forrásokkal járul hozzá piacainak bővítéséhez. Szót ejtett a tűzoltó laktanya átadásáról is, ill. egy műfüves pálya építéséről, amit a Vásártéren valósítanának meg.

A felszólalók érintették a holtág rehabilitációt, az üdülőhelyek fejlesztését, a tervezett egyházi beruházásokat és a pályázatok témakörét is. Csepreghy Nándor ígérte, a jövő héten valamennyi felmerült kérdésnek utánajár, és igyekszik kielégítő választ adni mindenkinek.

Kiemelt

Virágzó fejszék

Cervinus Teátrum

Dr. Verő Tamás: Élünk, túlélünk, emlékezünk és kutatjuk a múltat

Szarvas

Benkás röpsuli nyáron is

Oktatás

Lengyel-palota Lengyel-palota

Polgármesteri felhívás szarvasi vállalkozások és magánszemélyek felé

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2017. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect