in , ,

Megyén belül körös-körül: Pénteken Szarvasra érkezik a Megye Futás

Idén is útnak indult a Megye Futás, Tóth László futónagykövet negyedik alkalommal hívja egy kis mozgásra a vállalkozó kedvűeket. A kezdeményezés célja a mozgás, a futás népszerűsítése.

2014-ben, amikor az első Megye Futás elrajtolt, az volt a cél, hogy minél többen húzzanak sportcipőt, és fussanak a futás hírnökeivel. Iskolások, nyugdíjasok, aktív dolgozók, kismamák, fiatalok és idősek, fiúk és lányok fogadták el az invitálást, és tettek meg hosszabb-rövidebb távot a Megye Futás keretében.

– Jómagam és társaim azon munkálkodunk, hogy minél többen megmozduljanak a megyében. Futónagykövetként ez a küldetésem lényege, de ez nekem személyes ügyem is. Úgy gondolom, hogy fontos a példamutatás, erre kiváló lehetőség ez az esemény. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a mozgás, a futás és a különböző sportok űzése, gyakorlása nem csupán egy kedvtelés, hanem egy nagyon lényeges része az egészséges életmódnak, az ép testnek és léleknek – mondta Tóth László.

Az elvégzett munka eddig is sikeres volt, a tavalyi futás alkalmával körülbelül 3000 fő csatlakozott megyeszerte különböző távokon, és szinte minden korosztály képviseltette magát. A cél az, hogy minél többen csatlakozzanak akár rövidebb távokat megtéve. Várják az iskolákat, helyi futóközösség tagjait egy közös futásra a településen belül illetve a települések között is.

Ebben az évben 52 városon, községen halad át a Megye Futás, 12 nap alatt 580 kilométert tesznek meg a futás hírnökei. Körbefutják a megyét, és azt szeretnék, ha minden településen csatlakozna hozzájuk egy-egy küldött, egy futó, aki átfut velük a szomszédos településre, és velük együtt vinné tovább a futás hírét, majd ott jelképesen továbbadná a következő település delegáltjának.

A Megye Futás 2017. március 28-án reggel kilenckor rajtolt a békéscsabai főtérről, és Doboz település az első állomás. Az induláson jelen volt és az első kilométereket végigfutotta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is.

– Tóth László futónagykövet személyes példával jár elől, nem csupán beszél a mozgás és az egészséges életmód fontosságáról, hanem emberfeletti teljesítménnyel be is mutatja, milyen fontos mindannyiunk számára ez az ügy. Igyekeztem én is csatlakozni hozzá, mert személyes példamutatással kell szolgálni ahhoz, hogy hitelesen tudjuk közvetíteni az üzenetet, miszerint a testmozgásra minden korosztálynak szüksége van – mondta Zalai Mihály megyei elnök.

A futók 2017. április 8-án délután fél négy körül érkeznek vissza Békéscsabára Szabadkígyós felől. A szervezők célja, hogy minél többen tapasztalják meg a futás örömét, és a későbbiekben is szívesen tegyenek meg hosszabb-rövidebb távokat a maguk öröme és egészsége érdekében.

A Megye Futás keretében 2017. március 31-én (pénteken) ismét városunkba látogat Tóth László futónagykövet a Megye Futás 2017. program keretében, népszerűsítve a futást és a mozgásban gazdag, egészséges életmódot.
Ennek keretében az alábbi programra kerül sor, amelyre mindenkit szeretettel várunk:

1. 11:05 Tóth László futónagykövet és társai érkezése Csabacsűd irányából, fogadása a Vásártéren Szarvas Város alpolgármestere, a sajtó képviselői és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulóinak részvételével. (A futók elég szorosan tartják az ütemtervet, +/- 5-10 perc eltérésnél többet nem kalkulálunk, gyülekező tehát kb. 10:55-kor.)

2. Közös futás a diákok és az Alpolgármester Úr részvételével a Lengyel-palotáig (Szabadság út 36., belépés a Szabadság úti kapubejárón át).

3. Tóth László köszöntése a Lengyel-palota nagy tanácskozó termében, majd a futók – természetesen beleértve a diákokat is – megvendégelése (szendvicsek, ásványvíz) és rövid sajtótájékoztató.

Együttműködés született a mezőgazdaság támogatásáról

Endrefalvi Erik (2) és Sonkoly Lajos (fehérben)

Gyenge helyzetkihasználással is maradt a 3 pont Csabacsűdön