in , ,

Dobogós helyen végeztek a szarvasiak a Túzok Tusán

Rafinált módon mérte össze a Túzok Tusa döntőjébe jutott csapatok erejét a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark. Április 4-én leginkább a gyerekek megfigyelőképességére és rövidtávú memóriájára alapoztak, mégpedig oly módon, hogy egy órát kapott mindenki, hogy mindent alaposan szemrevételezzen és megjegyezzen. Ezt követően egy húsz feladatból álló kérdéssort kellett kitölteniük, többféle, agytekervényeket alaposan megmozgató típuspéldákkal. A háromfős csapatoknak mindössze 45 perc állt rendelkezésükre, így minden tudásukat össze kellett szedniük a dobogós helyezésekért.

– Nagy meglepetés volt, hogy mind a négy nevezett csapattal is itt lehetünk a döntőben – mondja a tudáspróba ideje alatt izgatottan várakozó Balog Mária pedagógus, akik a Dobozi Általános Iskolából érkező tanulókat készítette fel. – Most szinte átrohantak a gyerekek a területen, és próbáltak minden tudást begyűjteni, de nagyon széleskörű ismeretet ölel fel a látogatóközpont állat-és növényvilága. Bízom azért benne, hogy sikerül a középmezőnyben végeznünk.

A természetismereti vetélkedőre való felhívás minden eddiginél népszerűbbnek bizonyult. Az írásbeli fordulóban 10 település 23 csapata nevezett versengett a régió szinte teljes spektrumát képviselve, köztük a szarvasi Főtéri Általános Iskola is. A Körös-Maros Nemzeti Park megalakításának huszadik évfordulójára, a nagy létszámú érdeklődésre és a sok precíz munkára való tekintettel végül a szakmai zsűri úgy döntött, hogy 6 csapat helyett kétszer annyit, 12+1 csapatot juttat tovább a végső megmérettetésre.

– Kettős célunk volt a versennyel. Egyrészt szerettük volna a csapatban való együttdolgozást segíteni, ill. közelebb hozni a gyerekeket a természethez. Manapság azt tapasztaljuk, hogy a fiatalság nagyon sok időt tölt a négy fal között vagy a számítógép előtt. Ebből az életmódból szerettük volna kizökkenteni őket egy kicsit ezekkel a megmérettetésekkel – tájékoztat Körömi Krisztina a látogatóközpont-vezető.

A döntővel továbbá egy élményt is nyújtottak a versenyzőknek, ill. ráébresztették őket arra, mennyire fontos, hogy minőségi időt töltsenek a természetben, és ne csak felületesen szemléljék meg a körülöttük látható szépségeket.

– Szerencsére a gyerekek spontán érdeklődnek az állatok és a növények iránt, mi pedig ezt igyekszünk fenntartani. Elég sok jeles nap fonódik a természet megismerése köré, amelyeket kihasználunk, és a napjainkban a környezetvédelem is egyre nagyobb szerephez jut. Úgy gondolom, hogy a természetvédelem a környezetünk felfedezésével kezdődik, és ha mindez megtörténik, akkor talán a védelmükre is nagyobb figyelmet fordítunk – vélekedik Kántorné Hanzó Ildikó, a Főtéri Általános Iskola csapatait kísérő pedagógus, aki két szarvasi csapatnak is drukkolhatott a döntőben.

Az egyik duó emlékezőképességét végül siker koronázta.  A Lencsési Általános Iskola és a Szabadkígyósi Általános Iskola csapatai mögött felállhattak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Eredmények:

1. Lencsési Általános Iskola (Békéscsaba) Természetvédők – Alt Borbála, Alt Sára, Mucsi Rebeka

2. Szabadkígyósi Általános Iskola (Szabadkígyós) Füttyös tengelicek csapat -Oláh Gábor, Gera Krisztián, Szabó Imre János

3. Szarvasi Főtéri Általános Iskola (Szarvas) Mosómacik csapat – Sebők Dániel, Kendra Tamás

4. Dobozi Általános Iskola (Doboz) Vadvirágszálak – Péter Mónika, Lakatos Klaudia, Szabó Balázs

5. Dobozi Általános Iskola (Doboz) Kis Természetbúvárok a KINCSES DOBOZÉRT csapat – Erdős Angelika, Rézműves Boglárka, Orodán István, Szatmári Patrik(póttag)

6. (holtversenyben): Szarvasi Főtéri Általános Iskola Szarvasi Főtéri Általános Iskola (Szarvas) Gyurgyalagok csapat – Borbély Máté, Lovas Álmos, Kozák Levente

6. (holtversenyben): Dobozi Általános Iskola (Doboz) – Szemfüles természetlesők – Furák Szilvia, Jakab Enikő, Tóth Éva

6. (holtversenyben): Szabó Pál Általános Iskola (Vésztő) Túzokmentők -Vass Balázs, Détár Eszter, Szabó Lukács Benedek

7. Sarkadi Általános Iskola (Sarkad) Túzokfiókák – Berde Szabolcs, Szabó Dávid, Baracsi Imre

8. Dévaványai Gyermekotthon (Dévaványa) Kis Túzokkutatók csapat – Csikós Éva, Győri Eszter, Tölbér Friderika

9. Sarkadi Általános Iskola (Sarkad) OXIGÉN manók – Seres Ferenc, Rózsa Anett, Horváth Bence

10. Szabadkígyósi Általános Iskola (Szabadkígyós) Túzok fiókák csapat – Ács Krisztián, Csicsely Dániel, Csicsely Szabolcs

11. Dobozi Általános Iskola (Doboz) Vadókák – Pribojszki Péter, Szűcs Károly, Péter Károly

Irodalmi kávéház a Fő tériben

Meghallgatható: Minden, ami Szarvas