in , ,

Bronz minősítés a „Szép magyar beszéd”verseny országos döntőjében

Kiss Virág
Kiss Virág

Az általános iskolás tanulók „Szép magyar beszéd versenye” Péchy Blanka színművésznő Kazinczy-alapítványához nyúlik vissza, amely példa nélkül álló anyanyelvápoló mozgalmat indított el az ifjúság körében. 1999 óta a 7-8. osztályosok számára is lehetővé vált, hogy a helyi, területi fordulók után a legmagasabb fokon mérjék össze tudásukat. A dunántúli és a budapesti versenyzők Balatonbogláron, a Dunától keletre fekvő megyék tanulói Kisújszálláson versenyeznek.

Az idei esztendőben a keleti országrész döntőjére a tíz megyéből hetvenegy versenyző jutott be. A két zsűri döntése alapján összesen tizenhatan érdemelték ki a Kazinczy-jelvény arany fokozatát, a többi versenyző bronz fokozatot kapott.

A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda tanulója, Kiss Virág a Békéscsabán rendezett új lebonyolítású területi versenyen 2017. március 17-én elért első helyével kivívta az országos döntőben való szereplés jogát, így Békés megyét 5 társával együtt képviselhette az elmúlt hétvégén. A versenynek a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola adott otthont Kisújszálláson immár 18. alkalommal.

Virág a verseny mindkét napján kiválóan teljesített! Szabadon választott szövegként Csoóri Sándor Találkozásaim az anyanyelvvel című művének egy részletét mondta el, kötelező szövege pedig a többi versenyzőhöz hasonlóan Dóra Zoltán „Szólj! S ki vagy, elmondom… esszéje volt. Elfogultságom ellenére, úgy érzem, nagyon közel állt a legmagasabb, az arany fokozat megszerzéséhez! Nem közhely azt állítani, hogy mindenki győztes, aki a „Szép magyar beszéd” verseny kelet-magyarországi döntőjébe bejutott, hiszen a díjakon kívül lelkileg mindenki gazdagodott, ami minden tárgyi jutalomnál többet ér.

Ebben a felgyorsult és elértéktelenedett világban egyre nagyobb „áldozatot” kíván a nyelvművelés szolgálata és egyre komolyabb felelősséggel is jár. Éppen ezért, öröm volt látni ennyi fiatalt, akik nélkül ez a szolgálat nem működhetne. Köszönet illeti a zsűri nagyszerű tagjait is, Dr. Eöry Vilma főiskolai tanárt, Gömöri Árpád középiskolai tanárt, Kovács Józsefné középiskolai tanárt, Kerekes Barnabás középiskolai tanárt, az Anyanyelvápolók Szövetsége alelnökét, Kovács Zsuzsanna általános iskolai tanárt és Nagy Sándorné középiskolai tanárt, akik nemcsak szakmaiságukkal, de emberségükkel is példamutatással szolgáltak a diákoknak, tanároknak.

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, felkészítő tanár
Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Folytatódik a Bozsik-program az utánpótlás csapatoknál

PÖTTÖM (Éri Nóra, Hárskuti Dominik, Illés Petra, Korbely Kincső)

Ez dráma: Rangos országos versenynek adott otthont Szarvas