Formabontó kiállításmegnyitó a szarvasi festőzseni grafikáiból

20170407-tn_04_06 019

Kilépett a hagyományos kiállításmegnyitók kereteiből a Tessedik Sámuel Múzeum. Nemcsak az alkotásokat, hanem a történelmi kort és azt a francia miliőt is megidézte, amelyben Erdélyi Attila alkotott. A szarvasi gyökerű képzőművész április 7-én bemutatott grafikái ugyanis a ’60-as évek elején, Párizsban készültek, alig néhány évvel emigrálását követően. A tárlatbemutatók feszes rendjét oldotta Iváncsó József és Dombi Bettina is, akik harmonikán és zongorán hozták közelebb a Champs-Élysées hangulatát, a Borháló borkereskedés és a Szarvasi Mozarella pedig bor-és sajtkülönlegességekkel járult hozzá az eseményhez.

Roszik Zoltán múzeumigazgató köszöntőjében emlékeztetett, Erdélyi Attila nagybátyja, Merényi-Misur András 2010-ben egymillió Ft-ot ajánlott fel az intézmény számára a hagyaték ápolása céljából. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy évente egy kiállítást rendezzenek a több mint nyolcszáz festményt és rajzot tartalmazó életműből, ezzel is tisztelegve a rendkívül fiatalon elhunyt festőzseni előtt.

Hodálik Pál alpolgármester elmondta, ő maga szándékosan korábbra időzítette az érkezést, hogy közelebbről megismerje a tárlat anyagát, ill. ráhangolódjon arra az atmoszférára, amit a képek tükröznek. Megdicsérte a munkák kiválasztásának szempontjait, keretezését és elrendezését, amik kiemelik az alkotói tehetséget, és ráirányítják a figyelmet a hangsúlyokra. Beszélt az önkormányzat hosszú távú terveiről is, amik között szerepel egy képtár létrehozása is. A helyszín a tervek szerint a Mitrovszky-kastély lenne, ahol Ruzicskay György és Erdélyi Attila művei mellett további tehetséges kortárs alkotók is helyet kapnának.

Az intézmény művészettörténésze, Szentandrási-Sós Zsuzsanna felidézte a rendkívül fiatalon, mindössze 37 évesen elhunyt festőművész munkásságát. A nagyszülőknél nevelkedett fiúra – noha személyesen sosem találkoztak – nagy hatást gyakorolt Ruzicskay György munkássága, egyéniségét pedig a csillapíthatatlan alkotási vágy jellemezte. Követve a többieket a sors a forradalom után Párizsba, a művészeti élet Mekkájába vezérelte, ahol haláláig élt és alkotott.

– Azért választottuk idén a rajzokat, mert a festőművésznek ezek a munkái talán még kevésbé ismertek, ill. amikor megláttam őket, nagyon nagy hatást gyakoroltak rám – összegzi a válogatás szempontjait a művészettörténész – Stílusa viszonylag közel áll az expresszionizmushoz, ami a 20. század során újra és újra felbukkant, természetesen mindig egy kis módosulással. Lényege, hogy az ember a gondolataiban és az érzéseiben lévő dolgokat fejezi ki. Nem az a cél, hogy akit a művész meg akar örökíteni, azt hűen visszaadja, hanem a benne lévő érzések tükröződjenek az alkotásain. Figurái nagyon elnyújtottak, szinte szétfeszítik a papírt. Egyes részei, mint pl. a nyak és a törzs nagyon torz, olyan feszültségek érzékelhetőek rajta, ami kifejezi, hogy alkotójuk is egy szorongó, önmagát kereső állapotban vetette őket papírra.

Hozzátette, vélhetően Erdélyi Attila életének tragikumát az adja, hogy külföldre való távozása után nem találta meg a helyét, hazatérni azonban nem tudott. A párizsi művészeti életben nem talált pártfogóra, ezért tehetségének felfedezése is elmaradt. Ennek ellenére cáfolja, hogy a festő alapvetően depressziós lett volna, egykori barátai emlékében inkább egy rendkívül impulzív, érzelmek által vezérelt emberként él.

A megnyitó második részében kötetlen beszélgetés formájában felidézték a ’60-as évek jelentős történelmi eseményeit, érdességként pedig kitértek a kor építészetére és divatjára is, köztük az akkortájt berobbanó tervezőkre és a hódító útjára induló miniszoknyára is.

A kiállást több mint egy hónapig, május 21-ig tekinthető meg, az intézmény nyitvatartási idejében.


Comments are closed.