in , ,

Újra kórustalálkozón a benkások

Kétévente felváltva rendeznek meg evangélikus általános és középiskolás kórusok számára országos találkozót. Az idén a reformáció 500. évfordulója alkalmából a két korcsoportot képviselő kórusokat egy közös találkozóra invitálták, melynek megszervezését a békéscsabai Szeberényi Adolf Gusztáv Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium vállalta magára. A kétnapos rendezvény első napján, szombaton a megérkezett kórusok igen jól megszervezett ebédeltetés után, beéneklési és próbalehetőség biztosítását követően 16 órától ünnepi koncerten léptek fel az Evangélikus Kistemplomban. A többségében középiskolás kórusok mellett is változatos és jól felépített műsorunkkal elnyertük a közönség, a meghívott vendégek és a kórusok tetszését, melynek pozitív „következménye” lett, hogy az elkövetkezendő hetekben tudásunkat tovább csiszolva lelkesen készülünk a májusban megrendezésre kerülő Éneklő Ifjúság kórusminősítő versenyre. A találkozóra Albertirsáról, Sopronból, Miskolcról, Nyíregyházáról, Bonyhádról érkeztek diákok valamint a békéscsabaiak mutatkoztak be. Nagy öröm volt valamennyi kórus műsorát meghallgatni, mindenkitől lehetett valamit tanulni, élmény volt a találkozó minden pillanata. Kívánom kórusom valamennyi tagjának, hogy a zene szeretete aranyozza be mindennapjaikat, ami majd eredményekben is mutatkozzék meg!

Köszönettel tartozunk iskolánknak és a szülőknek, hogy támogatták elutazásunkat, és a szervező Kutyejné Ablonczy Katalinnak, hogy dicséretével lelkesített és bátorított bennünket a további fejlődés útján.

Paraszt Attiláné

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Március 15-i koszorúzások és hagyományőrző bemutatók Erdélyben

Több mint százan szavaltak a költészet napja tiszteletére