in , ,

Rekordlátogatottságot produkált a Pepi-kert a hosszú hétvégén

Az ünnepi hétvége meghosszabbítása azt eredményezte, hogy még több család választotta az aktív kikapcsolódást, leginkább kirándulások, hosszú hétvégék formájában. Ez a tendencia volt érzékelhető a Szarvasi Arborétumban is, ahol négy nap leforgása alatt több mint hétezer ember fordult meg. Az intézmény a kert szépségei mellett célzottan kulturális és játékos húsvéti programokkal is készült, hogy a látogatók maradandó élményekkel távozzanak a Pepi-kertből.

– Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ezek a leghúzósabb napok, vagyis ilyenkor fordulnak meg a legtöbben nálunk. A négynapos ünnep ezt tovább erősítette: húsvét hétfőn nagyságrendileg háromezren, vasárnap kétezren, pénteken és szombaton pedig mintegy ezren váltottak hozzánk jegyet. Igyekeztünk lerövidíteni a várakozási időt azzal, hogy a második pénztárgépet is üzembe helyeztük, ill. a Holt-Körösön még egy hajó kezdte meg a működését – tájékoztat a nagy roham részleteiről dr. Hanyecz Katalin igazgatónő.

Pénteken egy újabb attrakcióval is gazdagodott a látnivalók száma. Zsombori Árpád képzőművész kültéri kiállításának megnyitójára került sor, amely bibliai ihletésű alkotásokat vonultatott fel. A hétvégén képkereső játékra és állatsimogatóra várták a családokat, zárásként pedig a V-62 Szarvasi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete mutatta be baromfi, vízi szárnyas, nyúl és galambkülönlegességeit.

Kondacs György elnök elmondta, a húsvét legfontosabb szimbólumai között jelen van a nyúl és kiscsibe is. A programmal elsősorban azoknak szerettek volna kedveskedni, akiknek otthon nincs lehetőségük háziállatok tartására, viszont szeretnének a kisállatok közelébe kerülni. A bemutatott állatok között felbukkant több különleges egyed is. Ilyen volt pl. a koromfekete tyúk, az ún. Ayam Cenami, de hoztak több törpebaromfit és a rendszerváltást követően elterjedt orosz fajtákat is. A nyulak közül szlovák és cseh fajtákat is láthattak az érdeklődők, az egyik ketrecben pedig német óriás nyuszikat fedezhettek fel.

– Az elmúlt években mindenféle időjárást megéltünk, de amikor rossz idő volt, még akkor is sokan fordultak meg nálunk. A tavalyi évben megszámoltuk, voltak olyan pillanatok, amikor összesen ötvennégy gyerek tartózkodott benn az állatsimogatóban, alig négy négyzetméternyi területen, vagyis egy nyúlra három gyerek jutott – idézi fel mosolyogva a Guinness-rekord gyanús jelenetet.

Azt is látja, hogy egyre kevesebben foglalkoznak házi-és haszonállatok tartásával. Egyrészről a mai generációra is igaz, hogy a szabadtéri játékok helyett mindjobban a digitális világ köti le az érdeklődésüket, másrészt egyre több szülő is „nyűgként” gondol az állattartásra. Véleménye szerint arra kellene megtanítani a fiatalokat, hogy a két elfoglaltság jól megfér egymás mellett, nem elfeledkezve arról a mindennapi felelősségről és törődésről, amit egy-egy házi kedvenc igényel.

– Szeretnék egy igazi nyuszit, de egyelőre még nem teljesült a kívánságom. Ezért is örülök, hogy ma eljöttünk az arborétumba, mert itt nagyon sok nyuszi van egy helyen – újságolta boldogan a kilenc éves Sári is, miközben épp egy puhaszőrű, szürke példányt simogatott.

A Pepi-kert következő nagy rendezvénye a Föld napjához kapcsolódik, amikor a „Zöldülő lábnyomokon” elnevezésű egyéves projekt is lezárul.

Közlekedési projektnapon a trefortosok Budapesten

Dr. Dósa Zsuzsa

Cervinus Teátrum egész évben