Kalandozás a számítógépek világában

20170329-_NIK7126

A szarvasi Városi Könyvtár rendszeres résztvevője az országosan meghirdetett Internet Fiestának, melynek célja, hogy a könyvtárak színes programok szervezésén keresztül ismertessék meg az emberekkel a világháló nyújtotta lehetőségeket.

Ennek kapcsán igyekeztünk megszólítani a fiatalabb korosztályt, akik számára, noha az internet népszerűsítésére nincs olyan nagy szükség, annak helyes használatát annál inkább fontos számukra megmutatni. A rendezvény meghívott vendége, Buzai Csaba, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója – aki emellett az országos méretű „Veszíts el egy könyvet” elnevezésű olvasásnépszerűsítő akció kitalálója és népszerű blogger – bevezető előadásában felhívta a fiatalok figyelmét a közösségi oldalak tudatos használatára.

A már jól bevált könyvtárhasználati vetélkedőink mintájára ezúttal az informatika világában kalandozhatott a város négy általános iskolájának 1-1 öt fős csapata. A 12-14 éves diákok rendkívül ügyesen és leleményesen oldották meg az izgalmas állomások feladatait, amelyek között népszerű volt a gyerekek körében a számítógép „belső világának”, hardverelemeinek felismerése és természetesen a virtuális élményt nyújtó Kinect verseny. Izgalmas kódfejtő játékon keresztül ismerkedhettek meg az e-book használatával és kipróbálhatták, milyen ügyesen keresnek az interneten vagy akár a Szarvasi Digitális Könyvtár oldalain. Liska Tamás, a Székely Mihály Szakképző Intézmény informatika tanára a zsűri értékelését összegezve kiemelt két fontos tanácsot: szükségünk van az interneten való kereséskor a leghatékonyabb kulcsszó megadására, ez pedig csak biztos szövegértési képesség birtokában lehetséges. Ezen kívül felhívta a figyelmet, hogy minél többet mozogjanak a szabadban is, ne csak a gép előtt üljenek.

A vetélkedő – amelynek sikerén felbuzdulva folytatás is várható – elsősorban a tanuláshoz, szórakozáshoz hasznosítható gyakorlati ismeretekre irányította a figyelmet. Gratulálunk a nyertes csapatnak, akik a Szlovák Általános Iskolát képviselték, elnyerve az I. helyezett jutalmát: egy értékes ajándékcsomagot a Szarvasi Bibliothéka Alapítvány jóvoltából és részvételi lehetőséget az Arborétumban működő Titkok Kertje kiszabadulós játékban.

A szervezésben segítőink és támogatóink voltak: Huszár Gergő (EKT Community), Hegedűs Éva (Titkok Kertje)

Baginé Tóth Erika


Comments are closed.