in , ,

Ötöt gurítottunk hazai pályán a ványaiaknak

A 21. játéknapon a Dévaványa csapatát láttuk vendégül, az utóbbi idők gyengébb eredményei után rendkívül fontos volt, hogy begyűjtsük a három bajnoki pontot.

Az első percek kiegyenlített játéka után a 8. percben, a vendégek előtt adódott először gólszerzési lehetőség, de Barna talán megijedt a nagy lehetőségtől, elkapkodta a helyzetet. Nem késtünk soká a válasszal, a 16. percben Somogyi középre adása után, Klimaj lőtt 3 méterről, kapu fölé.

Eseménytelen percek után, a 28. percben Somogyi bedobása után, Moldván elé került a labda, akinek lövése egy védőn megpattanva, a kapufát érintve került a ványai kapuba. 1-0.

Ez a gól meghozta a kedvünket, de támadásaink túlnyomó része lesen akadt el, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mindegyik volt az. A félidő végéhez közeledve, a 37. percben Kéki beadása után előbb Barna, majd Ernyes előtt adódott helyzet másodperceken belül, de előbb Lévai védett, majd elakadt a blokkban a labda.

A mások félidőt góllal nyitottuk, a 49. percben Körösfalvi labdájával Moldván húzta meg a baloldalt, majd 7 méterről lőtt a hálóba. 2-0.

Hamar jött a következő gól is, az 52. percben Körösfalvi beadását Zima bólintotta közelről a kapuba. 3-0.

Ez a találat lélekben megrogyasztotta a vendég csapatot, mert perceken belül újabb két gólt kaptak. Előbb újra Zima volt eredményes szép egyéni játék után, az 59. percben, 4-0, majd Klimaj mintaszerű beadását, Somogyi vágta az ötösről a hálóba, a 61. percben. 5-0.

Ezekkel a gyors egymás után esett találatokkal eldőlt a találkozó, ennek tudatában visszább vettünk a tempóból, így a Dávaványa, Szalai révén megszerezhette becsületgólját a 72. percben. 5-1.

A hátra levő percekben, ugyan még cserékkel próbáltunk lendületet vinni a játékunkba, de már több gólt nem sikerült elhelyeznünk a vendégek kapujába. Összegezve a találkozót, elmondhatjuk, hogy ezen a közepes színvonalú meccsen, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk, az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második játékrész elején rúgott négy góllal befejezettnek tekinthettük a párharcot, a lelkesen küzdő, de a hétközi kupameccs fáradalmait magukon hordozó, vendég csapat ellen. Az elkövetkező fordulóban, az utóbbi meccsein botladozó, vésztői csapathoz látogatunk, bízván az eredményes folytatásban.
Jók: Bakró, Moldván, Zima.

Szarvasi FC – Dévaványai SE 5-1 (1-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Hanyecz Bence (Belicza B., Vrbovszki P.)

Szarvas: Lévai B. – Pecznik P., Szikora M., Kukovecz D., Styecz D. (Csasztvan L.), Zima D., Moldván K., Bakró G., Körösfalvi K. (Varga I.), Klimaj Z., Somogyi J. (Magyar M.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Dévaványa: Szász D. – Tóth M. (Pálfi J.), Adamecz I., Kéki C., Ernyes R. (Kálai B.), Szalai B., Somogyi T. (Horváth B.), Gubucz V. (Papp V.), Ungi A., Marton L., Barna T.
Vezetőedző:

Gólszerzők: Moldván K. 28′, 49′, Zima D. 52′, 59′, Somogyi J. 61′ illetve Pálfi J. 72′

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Lassú víz partot mos: Egyre népszerűbb a Szent Klára Gyógyfürdő

Ardai Péter

Hibátlan kezdéssel nyílttá tett bajnokság