in , , ,

Szentivánéji álom a Vígszínházban

„Színház az egész világ- nyelvi korlátok nélkül” pályázatban részt vevő diákjaink tanulmányi kirándulásának helyszíne a budapesti Vígszínház volt. 30 fős csapatunk április 24.-én ebédidőre érkezett a fővárosba. A több órás buszozás után az első magasan kulturális programunk a West End mekijének, KFC-jének, török és kínai éttermének, és egyéb Szarvas környékén ismeretlen kifőzdéjének megrohamozása volt. Szigorúan a multi nacionalitás jegyében ismerkedtünk a kulináris élvezetekkel.

Kora délután a színház drámapedagógusa várt bennünket, egy csaknem két órás, az esti előadásra hangoló foglakozással. Belestünk a színpadra, ahol már álltak a díszletek, majd az emeleti előtérben közös játékkal mozgatták át társaságunkat. A bemelegítő gyakorlatokat követően a Szentivánéji álom főbb szereplőivel és azok szövevényes kapcsolatrendszerével, konfliktusaik megismerésével egy hatalmas házibuliban találták magukat diákjaink. Alkottak állóképet, szöveges és szöveg nélküli jelenetet, tragédiát, komédiát. És játszottak. Önfeledten, örömmel, együtt.

Az esti előadás előtt még maradt egy kis szabadidő, amit Duna parti sétával, a Parlament épületének megcsodálásával, vagy aki a buszon felejtette a báli ruháját, az a Hősök teréig kocogással- kvázi 2X8 km, heti tömegsport kipipálva- tölthettünk el.

A nap csúcspontja az esti előadás volt. Lendületes, fergeteges vígjátékot láttunk. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy Shakespeare ráismert volna a saját művére, ahhoz nagyon XXI. századi és fiatalos lett az előadás, de szerintem ő is sikítva csapkodta volna a térdét örömében. Akik korábban már láttak Szentivánéji álom feldolgozást, ne adj isten, olvasták a művet, azoknál nem okozott problémát az előadás értelmezése, akiknek viszont ez volt az első találkozásuk vele, nagyon elszántak lettek az eredeti elolvasását illetően. Voltak, akik úgy belelkesültek, hogy a következő megvalósítandó előadásunknak javasolták Shakespeare eme vígjátékát. Én beérem avval is, ha Eszenyi Enikő, Stohl András, Hegedűs D. Géza és az összes fiatal színész játéka inspirálóan hat a mi fiataljainkra. A játék, a humor mindenkiben ott lakozik, keresni sem kell, csak bátorság élni vele.

„Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.”

William Shakespeare: Ahogy tetszik

Köszönjük a Nemzeti Tehetségprogram NTP-KKI-2016 Színház az egész világ! – nyelvi korlátok nélkül című pályázatának a lehetőséget, melynek támogatásával ezt a tanévet a dráma és színjátszás eszközével tartalmasabbá, mozgalmasabbá, színesebbé tehettük!

Salka Zsuzsanna

18,3 milliárdnyi TOP-os Békés megyei projektről született támogató döntés

Földesi Zoltán

Földesi: Ha nem tudunk összefogni, annak a város látja a kárát