in , , , ,

A munka nehezén még innen, de a közgyűlésen túl a turisztikai egyesület

Az elmúlt héten megtörtént a tisztújítás a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesületben. Nem volt titok, hogy Szabó Ignác Róbert és Bukovinszky Béla 3-3 éves megbízatása után Szarvas legnagyobb szállásadója, a Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója, Bogdán Tamás lesz az egyetlen jelölt az elnöki posztra, akit várhatóan egyhangúlag meg is választ a közgyűlés Így is lett. Az elnökségbe Barna Antalt, Bukovinszky Bélát, dr. Hanyecz Katalint, Lipták Mihályt, Szabó Ignác Róbertet és Papp Tamást, a Hercegasszony Birtok igazgatója, a felügyelő bizottságba dr.Váradi Lászlónét, Dobruczky Zsoltot, és Molnár Andrást, mint helyi szálláshely-tulajdonost választották.

– Egyesületünk számára fontos szempont, hogy a minőségi turizmus irányába menjünk el – mondta Mihály Mariann, a közelmúltban, még a közgyűlést megelőzően folytatott beszélgetésünk során. – Látjuk a vendégeinken is, hogy ezt kérik, ezt kívánják, ezért jönnek hozzánk, és már látom a vállalkozóinkon is, hogy felismerik, a minőségit tudják eladni.

Szarvas és környéke bővelkedik minőségi ajánlatokban, jelentette ki. Míg Békésszentandrás inkább a szálláshelyek tekintetében, addig Szarvas a szabadidő eltöltése és a kulturális programok, attrakciók terén erős. A kettőt csomagajánlatokkal kapcsolják össze, hogy az ideérkezőknek ne maguknak kelljen keresgélni, hogy mivel és hol töltsék el a környékünkre szánt két-három-négy napot.

– Tematika szerint készítjük csomagajánlatainkat. Nagyon sokan megkeresnek bennünket akár személyesen vagy telefonon, hogy kisgyerekes család jönne, vagy osztálykirándulást szerveznek Szarvasra, Békésszentandrásra, esetleg egy nyugdíjas csoport érdeklődik, vagy olyan baráti társaság, akik kerékpározni szeretnének. Itt egyből öt-hat célközönségről beszélünk, nekik egyből öt-hat programcsomagot kínálunk, azaz tálcán nyújtjuk az információkat.

A TDM menedzsere azt is elmondta, esélyt sem adnak a turistáknak arra, hogy mást választanak, máshova menjenek, mert itt már mindent felfűznek nekik egy kínálatba. Látja az eredményét is, mert a hatalmas vendégéjszakaszám, ami Szarvasra is jellemző volt, 2015-höz képest is tizenegyezerrel nőtt.

– Nem állítom, hogy ez csakis és egyértelműen a TDM munkájának Köszönhető, de igen is benne van a részünk, és jelentős része a mi munkánk eredménye – jelentette ki Mihály Mariann.

Folyamatosan finomítgatják, szabják testre az ajánlatokat, és ettől a közös munkától, összefogástól van meg ennek a munkának az eredménye.

A közelmúltban egy kereskedelmi tévétől érkezett imázsfilmkészítésre vonatkozó ajánlatra kanyarodva elmondta, hogy Szarvas és Békésszentandrás már annyira népszerű, hogy folyamatosan stábok keresik meg őket, így már válogatni is tudnak a megjelenések között, és költséghatékonyan és célzottan tudnak megjelenni, legyen az nyomtatott sajtó, tv, online vagy offline média.

Munkájuk egyik eleme a lobbizás. 2016 végén a magyar kormány megszüntette a Magyar Turizmus Zrt.-t, helyette megalakította a Magyar Turisztikai Ügynökséget,ami új turisztikai térségek kialakításában gondolkodik.

Bennünket, Szarvast, Békésszentandrást, Kondorost és Csabacsűdöt Cserkeszőlővel együtt képzelték el, ami szakmailag indokolt is lenne, de elvittek volna minket Szolnok-Berekfürdő irányába, ami már nem esik egybe elképzelésünkkel. Ekkor rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze, megvitatták, és közös elhatározással arra jutottak, hogy lobbizniuk kell egy másik térség kialakítására. Keresniük kell egy olyan kulcsszót, egy terméket, amivel közösen tudják magukat “márkázni”, ez a kulcsszó pedig a víz és a Körös lett. A másik szempont a kialakításnál a távolság volt: ne kelljen 40-45 percnél többet autózni a térségben levő szálláshelytől a legtávolabbi attrakcióig.

– Ha most sikerül az általuk elképzelt térséget, szakmailag megalapozottan felrakni a térképe, akkor megnyílik mindenki számára a fejlesztések lehetősége, megnyílnak a pályázati pénzek a térségünkbe. Ezzel a jövőt próbáltuk megalapozni.

Az akkori elnökünkkel, Bukovinszky Bélával január óta folyamatosan megbeszéléseket folytattunk a térségek országgyűlési képviselőivel és polgármestereivel. Mindenhol nagyon szívesen fogadtak bennünket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy megtiszteltetve érezték magukat, hogy Szarvas kereste fel településüket, és ők is pont ugyanazt érzik, hogy közünk van egymáshoz. Attrakcióink teljesen különbözőek, ezért nem jelentünk konkurenciát egymásnak, sőt, a különbözőségek azok, amiken keresztül erősíteni tudjuk egymást, ezt a térséget.

A megkezdett munka ugyanabban a szellemben folytatódik majd Bogdán Tamás elnöksége alatt is, jelentette ki Mihály Mariann zárásként.

Hat gyanúsítottat fogtak el Szarvason

A felzárkóztatás és az integráció útján az önkormányzatok