in , ,

Megrendezésre került az I. Szarvasi Birkózó Nap

A Szarvasi Birkózó Egyesület a megalakulásától kezdve tervezte egy olyan, egész napot átölelő sportnap megrendezését, amelyen minden környékbeli általános iskolás fiatalnak be lehetne mutatni játékos vetélkedőkkel valamint kisebb-nagyobb egyéni és csapatversenyekkel hőn szeretett sportágunkat, a birkózást. Erre egészen 2017. május 12.-ig kellett várni, amikor is pályázati forrásból sikerült megvalósítani az I. Szarvasi Birkózó Nap”-ra keresztelt rendezvényt. A Birkózó Napnak a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda tornaterme adott otthont, ahol a Szarvasi Birkózó Egyesület Sükösd Attila egyesületi elnök és edző, korábbi korosztályos válogatott birkózó, valamint Hencz Gyula meghívott vendégedző, a Békés Megyei Birkózó Szövetség elnöke, országos veterán birkózóbajnok, több veterán világbajnokság helyezettje közreműködésével mutatták be a gyermekek számára vonzó módon a birkózást, kiemelve a sportág szépségeit, a közösséghez tartozás érzését és a szabadidő hasznos eltöltését.

A rendezvény egy félhivatalos megnyitóval kezdődött, ahol többek között Sükösd Attila elnök valamint Hencz Gyula meghívott edző tartott egy rövid beszédet, amellyel köszöntötték a megjelenteket majd pár mondatban bemutatták, hogy milyen forrásból, kiknek a segítségével valósulhatott meg a Birkózó Nap.

A beszédeket követően pedig el is kezdődött a rendezvény, amelyen Hencz Gyula meghívott edző tartott a Szarvasi Birkózó Egyesület tagjainak rövidebb, ám annál intenzívebb edzéseket 1-1 általános iskolai osztály előtt. Ezeken az edzéseken a gyermekek megismerhették a birkózó edzések felépítését, valamint azokat a gyakorlatokat, amelyekkel a birkózók elsajátíthatják a birkózás alapjait, javíthatják állóképességüket, fejleszthetik képességeiket és jobbak tudnak lenni az egymás elleni küzdelemben. Az izgalmas bemutatók, edzések végén pedig a gyermekek is kipróbálhatták a birkózáshoz használt edzéseszközöket, segédeszközöket.

Az élsporthoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is, így a rendezvény részeként a gyermekek megkóstolhatták az egyik szarvasi helyi különlegességet, az egyik birkózó gyermek édesapja által készített halburgert is.

A pályázati támogatásból az egyesület nem csak a rendezvényt tudta megvalósítani, hanem olyan eszközöket valamint ruházatot vásárolhattak, amelyek elengedhetetlenek a napi szintű edzések lebonyolításához (birkózó ponyva, birkózó bábuk, bolgárzsákok), továbbá a rendszeres versenyzéshez (mezek, cipők).

A rendezvény nem valósulhatott volna meg a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda segítsége, Hencz Gyula kiemelkedő szakértelme és önzetlen segítsége, Galát Krisztián halburgerei, valamint a ruházatok, eszközök beszállítói, Szécsi Attila és Bodor Krisztina pályázatírók nélkül.

A rendezvénnyel az egyesületnek nem egyszeri terve van, ugyanis a céljuk az, hogy olyan rendezvénysorozatot tudjanak útjára indítani, amely évről évre fejlődve, egyre több gyermek számára önmagát fenntartva fogja tudni prezentálni, megmutatni és megszerettetni az egyik legsikeresebb, legősibb, legszebb sportágunkat, a birkózást.

A rendezvény a Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által meghirdetett, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) HISZEK Benned Sport Program II. alprogramja támogatásával valósult meg.

Szécsi Attila

Virág Imre

Ha fantáziátlan játékkal is, de nyert a Hunyadi

Hidas Judit

Íróklub speciál a Ruzicskay-kertben