in , ,

Nem érdemeltünk vereséget a Kondoros ellen

A bajnokság 25. fordulójában, utolsó hazai meccsünkön, a már biztos másodikként végző Kondorosi TE csapatát fogadtuk, kistérségi rangadón. Hét közben már találkozott egymással a két egylet, ahol a megyei kupa keretén belül megrendezett találkozón, kiegyenlített játékot követően, balszerencsésen botlottunk meg a döntő kapujában, de most itt volt az alkalom a visszavágásra.

Ahogy a szerdai derbin, úgy most is hamar megszerezte a vezetést a KOTE, a 9. percben egy jobb oldali beadást követően, Styecz lábáról perdült saját kapunkba a labda. 0-1.

A gólt követően magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de igazi helyzeteket nem tudtunk kialakítani a vendégek kapuja előtt, egészen a 26. percig, ekkor Moldván indítását követően, Nagy D. próbálta átfejelni Szólik felett a labdát, de nem tudott túljárni a kapus eszén.

A 30. percben jártunk, amikor Takács iramodott meg a jobb szélen, Viszkok megrántotta a támadó vállát, aki fiatal korát meghazudtolóan, rutinosan beesett a tizenhatoson belülre, mire a külhonból érkezett játékvezető 11-est adott. A visszahúzás bőven a büntető területen kívül kezdődött, de ez Kajtárt nem hatotta meg, higgadtan lőtt a kapu bal oldalába. 0-2.

Ezután a gól után sajnos, az utolsó fertály órában nem a labda játszotta a főszerepet, a nyilvánvaló bírói tévedés feszültséget hozott a találkozóba, csak a félidei sípszó hozott megbékélést a két fél játékosai között.

A 49. percben Moldván ívelt középre, a labda a védők közül nagyszerű ütemben kilépő Zima elé került, aki Szólik hasa alatt talált a hálóba, de mivel az asszisztens lest jelzett, így a gól érvénytelen maradt, hozzá kell tenni, ez is több volt mint vitatható ítélet.

Az 55. percben Harangozó lövését kellett Lévainak védenie. A 64. percben már siker koronázta erőfeszítéseinket, Magyar 20 méterről, mesterien csavart be egy szabadrúgást a vendégek kapujának bal oldalába. 1-2.

A 71. percben ismét Lévainak kellett nagyot védenie, ezúttal Rafaj lövését ártalmatlanította. A 72. percben sikerül kiegyenlítenünk, Kiri indításával Nagy D. iramodott meg a jobb szélen, majd az ötös sarkáról leadott lövése után, a labda a jobb kapufa segítségével került a vendégek hálójába. 2-2.

Sajnos nem sokáig örülhettünk, mert a 75. percben Lévai buktatta Takácsot a tizenhatoson belül, és ismét tizenegyeshez jutott a KOTE, ezt szintén Kajtár végezte el, de az irányt fogó Lévai ezúttal sem tudott hárítani. 2-3.

A 79. percben Zima lövése kerülte el kicsivel a kaput. A 81. percben óriási egyenlítési lehetőség maradt ki, Moldván passza után, Zima csak Szólikkal állt szemben, de nyolc méterről, kapu fölé emelt.

A 85. percben eldöntötte a meccset a Kondoros, Takács lövését először még védte Lévai, de az ismétlést már nem tudta hárítani. 2-4.

Ez a találat, egy fordítottan megítélt partdobás után született, aprócska hiba játékvezetői részről, de hát a végén mégis csak gól lett belőle. Összegezve a látottakat kijelenthetjük, hogy ezen a meccsen nem érdemeltünk vereséget, különösen a második félidőben melóztunk sokat, de az egyenlítésért tett erőfeszítés túl sok energiánkat emésztette fel, így a frissebb KOTE a végén be tudta húzni ezt a meccset is. Sajnos a tavasz folyamán már második alkalommal érezzük jótékony hatását, a szövetség román-magyar játékvezetői csereüdültetésének, ugyanis ezen a találkozón is sikerült felbőszíteni a szarvasi szimpatizánsokat a romániai játékvezetői hármasnak, rengeteg, hol kisebb, hol nagyobb tévedéseikkel, amelyekkel döntően befolyásolták a találkozó vég kimenetelét. Jövő hétvégi, utolsó fordulóban a már bajnok, Füzesgyarmat együtteséhez látogatunk.
Jók: Zima, Moldván.

Szarvasi FC – Kondorosi TE 2-4 (0-2)
Szarvas, Erzsébet liget – 250 néző. Játékvezető: Jurka Tudor (Romániából)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Kiri B.), Kukovecz D., Szikora M., Styecz D. (Pecznik P.), Zima D., Bakró G., Moldván K., Magyar M. (Varga I.), Nagy D., Somogyi J. (Klimaj Z.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Kondoros: Szólik T. – Kis M., Borgulya T., Harangozó K., Kajtár I., Vajgely Gy., Zsíros P., Hanyecz H., Takács M. (Péli T.), Lakatos E. (Mihalecz I.), Rafaj R. (Paluska P.)
Vezetedző: Janis János

Gólszerzők: Magyar M. 64′, Nagy D. 72′ illetve Styecz D. 9′ (öngól), Kajtár I. 30′, 75′ (mindkettő tizenegyesből), Takács M. 85′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: — Számomra érthetetlen módon az első félidőben nem a focival foglalkoztunk, így jelentős előnyt adtunk a vendégeknek. Hátrányunkat ledolgozva újra óriási hibákat követtünk el, így az ezüstérmes győzelme megérdemelt.

Janis János: — Abban tudatban, hogy a második helyünk biztos, taktikusan és jól focizva bebizonyítottuk, hogy a helyezésünk megérdemelt.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

21. alkalommal is bemutatták éves munkájukat a chovános képzőművészek

Ultrahangos vizsgálatok a Szakorvosi Kft.-ben