in ,

Ortopédiai szakrendelés, Szarvas

A mindennapi életünk során – kortól, nemtől függetlenül – gyakran fájdul meg a derekunk, a csípőnk, a vállunk, a könyökünk vagy a bokánk. A panaszok hátterében álló betegségek gyógyítása az ortopédia feladata. Az ortopédiai fizikális vizsgálatot leggyakrabban a házon belül elérhető röntgen és ultrahangos vizsgálatok egészítik ki. A CT vizsgálatot (mely magas sugárterhelést jelent a betegnek) nagy körültekintéssel javasolja szakorvosunk, főleg a gerinc kóros elváltozásaink kimutatására. Az MR vizsgálat a gyulladásos gócok és a daganatok szűrésére alkalmas leginkább. Indokolt esetben csontsűrűség meghatározásra van szükség. A DEXA vizsgálatot több éve helyben szervezi meg a Szakorvosi Kft. megkímélve kedves betegeinket az utazás költségeitől és fáradalmaitól.

Mottó: „Első az egészség! És az egészségügy?”

Ortopédiai szakrendelés Szarvas
Rendel: Dr. Dezsőfi Ferenc, traumatológus és ortopéd főorvos
Rendelési idő: Minden második szerdán 8-14 óra között.
Időpont egyeztetés: személyesen a betegirányításon illetve a 514-300-as telefonszámon.
Az ortopédia szakrendelés beutaló köteles.

Alapos kivizsgálás, körültekintő, személyre szabott kezelés az amiben részesülnek tisztelt pácienseink, ha ellátogatnak szakrendelésünkre.
Szolgáltatásaink:
− Térd és csípőbetegségek műtéti elbírálása, lokális kezelése, illetve a kórházi előjegyzések és a műtéti előkészítés megszervezése.
− Lúdtalp, kalapácsujj, bütyök, sarokcsont sarkantyú kezelése.
− Váll és könyökízületi betegségek ellátása.
− Lokális és ízületi injekciók beadása.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekeket és fiatalokat érintő problémák gyógyítására is:
− Dongaláb.
− Gyermekkori csontrendellenességek,
− Ferde nyak,
− Gyermekkori csípőízületi betegségek.
− Gerincferdülés, hanyag tartás.

Az ortopédia szorosan együttműködik a helyi gyermekorvosokkal és védőnőkkel, a gyógytornával, a helyi gyógyfürdővel (csoportos gyógyúszás) és a sportorvosi rendeléssel.
Szakrendelésünkön TB támogatott ortopédiai segédeszközök felírására is van lehetőség: gyógycipők, gerincfűzők, járóbotok, mankók, járókeretek, higiénés eszközök (szoba WC, fürdőkád ülőke, stb.).

A civilizáció áldásai mellett számolnunk kell annak káros hatásaival is. Egyre kényelmesebbek lettünk, ezért sokan küzdenek gerinc-, csigolya-, és ízületi problémákkal, fáj a lábuk duzzad a térdük. Mivel tudjuk, hogy sok az ortopédiai beteg, az ismert pénz és szakember hiány ellenére a Szarvasi Szakorvosi Kft. igyekszik minden hozzánk fordulót a lehető legjobban és leghamarabb ellátni.

Kérem tisztelt betegeinket, hogy vegyék figyelembe az előjegyzéseknél a most kezdődő nyári szabadságolási időszakot is. Rendelőintézetünk más egészségügyi intézményekkel ellentétben még rövid ideig sem zár be (augusztusban és decemberben sem), folyamatos a betegellátás.

Megértésüket köszönve jó nyarat kíván a Szakorvosi Kft. összes dolgozója nevében:

Dr. Kozma Lewellyn Marius György ügyvezető

Az ügyvezető elérhetőségei:
• telefon: 66/311-690
• e-mail: nogyogyaszat@szakorvosi.hu

Földesi Zoltán és Gombár Györgyné

Buon giorno, Bucine!

Lurkó-nap 2017 a Gyakorlóban